ZETApress

hírportál

Spanyolok vitték el a kupát

A Sevilla 0:1-s I. félidőt követő 1:1-es döntetlen után 11-esekből 4 belőtt és 1 bekapott góllal múlta felül az AS Romát a labdarúgó UEL tegnap esti döntőjében 61.476 néző és az M4 Sport kamerái előtt Népstadionban.

A 35. percben az olaszok szereztek vezetést Paulo Dybala találatával, majd a spanyolok Gianluca Mancini öngóljával egyenlítettek az 55. percben. Bár a hátralévő időben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, azok kimaradtak, a hosszabbítás pedig már jóval óvatosabb játékot hozott, így a 11-esek döntöttek. Az idegek csatáját így a Sevilla 4:1-re megnyerte. Az andalúziai együttes 7. döntőjét játszotta a második számú európai kupasorozatban és mindet megnyerte, míg José Mourinho,  a rómaiak mestere 6. európai kupadöntőjében először maradt alul. Az edzők és játékosok mérkőzés előtti nyilatkozatai idekattintva olvashatók.

A telt házas stadion közönsége nagyjából ötperces, de annál látványosabb, tüzes és fényjátékos elemeket tartalmazó felvezetést tekinthetett meg a csapatok kivonulása előtt. Mindkét klub szurkolói látványos élőképpel fogadták a kedvenceiket. A rómaiak bordó-sárgába borították a szektoraikat úgy, hogy kirajzolódott a figli della lupa, azaz a farkas gyermekei szöveg, mellette pedig az olasz trikolor színei jelentek meg, míg a sevillaiak kifeszítettek egy hatalmas molinót, amelyen a kupát tartja egy ember, mellette római számokkal a trófea elhódításának hat évszáma szerepelt, valamint fölötte az imperium nostrum latin felirat, amivel jelezték, a sorozat csúcstartójaként az Európa-liga az ő területük.

Bár az első percekben nem alakult ki nagy helyzet, a felek egyáltalán nem óvatos, tapogatózó játékkal kezdtek, sőt, a védekező stílusáról híres Roma önmagához képest kifejezetten támadó szellemben lépett pályára annak ellenére, hogy azért a Sevillánál volt többet a labda. Az első helyzet is az olasz csapat előtt adódott, de Spinazzola ígéretes helyzetből a kapu közepe felé lőtt, így a marokkói Bono védeni tudott. Az első negyedóra után viszont kialakult a legvalószínűbbnek tartott taktikai forgatókönyv, azaz az andalúziai együttes meddő mezőnyfölényben futballozott, riválisa stabilan védekezett és ellentámadásokra rendezkedett be

A futballélményt valamelyest rontotta a játékosok egy-két keményebb belépője, de a játékvezető az első sárga lappal megfékezte a további durvaságokat. A Sevilla továbbra is többet passzolgatott saját térfelén, illetve a római 16-os és a felező között, de az olaszok akciói tűntek ígéretesebbnek, egy ilyenből aztán a bokasérülése miatt közel két hónap után először kezdő Dybala betalált, ezzel igazolva José Mourinho vezetőedző döntését. A játékrész végén és a hétperces hosszabbításában először szorult be igazán a Roma, de kivédekezte a szünetig hátralévő időt, igaz ebben szerencséje is volt, mert Rakitic 24 méterről a bal kapufát találta el.

A II. félidő kezdetén is nagy fölényben futballozott a Sevilla az immár ötös védővonallal játszó Roma ellen, az egyenlítéshez mindössze tíz percre volt szüksége, ehhez azonban némi szerencse is kellett, mert Manciniről pattant a hálóba a labda. Az egyenlítés után rendezte sorait a Roma, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés. A következő nagy helyzet a bordó-sárgák előtt adódott, de egy szabadrúgás után előbb Bono védett, majd a kipattanót öt méterről Ibanez nem találta el ziccerben.

Az idő múlásával ismét egyre nagyobb fölénybe került a Sevilla, a rivális ellentámadásai pedig egyre szórványosabbá váltak, miután Dybalát lecserélte Mourinho. A videobírónak is volt dolga, ez alapján előbb egy Sevillának megítélt 11-est vont vissza a játékvezető, majd egy római beadás Fernando kezén változtatott irányt, a VAR azonban nem hívta ki a játékvezetőt, így ekkor sem következett büntető. A hajrában is a spanyolok próbálkoztak többet, de törekvéseiket nem koronázta siker, így hosszabbításba torkollott a mérkőzés.

A ráadásban is többet birtokolta a labdát a Sevilla, ugyanakkor a fölénye ezúttal teljesen meddőnek bizonyult a visszazáró olaszokkal szemben, rengeteget állt a játék az ápolások miatt, így szinte helyzet nélkül telt el a kétszer 15 perc. A kivételt a római védő, Smalling keresztlécre fejelt labdája jelentette az utolsó utáni pillanatban, a 120+11. percben. Az idegek csatájában pedig mind a négy sevillai betalált, miközben római oldalon csak Cristante volt eredményes, így spanyol diadallal zárult a népstadioni finálé.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Veretlenségünk a tét | ZETApress

Szóljon hozzá!