ZETApress

hírportál

Kerethirdetés Telkiben

Kecskeméti újonc lesz Marco Rossi keretében: Szalai Gábor, a KTE védője személyében egy újoncot is meghívott a június 17-ei és 20-ai Eb-selejtezőkre készülő keretébe labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya – láttuk az M4 Sport élő adásában.

Az olasz szakember 13 órakor a Telki Edzőközpontban ismertette a névsort. A 22 éves Szalai Gáborról elmondta, hogy kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de nagyszerű szezont futott, remek fizikai adottságai vannak, ráadásul ballábas, amire szükség van a keretben!

A két Eb-selejtezőről a tréner kiemelte, hogy a montenegrói összecsapás lesz a nehezebb: mivel ott idegenben játszunk egy olyan pályán, ami nem igazán szabályszerű véleményem szerint. Ez nem alibi, de ismerni kell a nehézségeket, melyekkel szembe találhatjuk magunkat. A montenegróiak taktikailag és játékosminőségben is erősek, a rangsorban ugyan mögöttünk vannak, de nagyon kemény összecsapásra számítok. Ha onnan el akarjuk hozni mindhárom pontot, akkor szinte tökéletes meccsre van szükség! – fogalmazott Rossi, aki szerint azok a focisták, akik esetleg a klubjukban egy nehezebb időszakon vannak túl, a válogatott összetartáson maguk mögött tudják hagyni a negatív élményeket.

Rossi kitért a Fradi új közönségkedvencére, Lisztes Krisztiánra, akit már 15 éves kora óta figyelnek, de egyelőre nem mutatott még folyamatosan olyan teljesítményt, ami elegendő lenne a felnőtt válogatottsághoz. A 18 esztendős csatárnak a következő lépés bekerülni az U21-es nemzeti csapatba, amelynek akár az erőssége is lehet!

Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról elmondta, hogy a Lipcse focistáját szívesen látná az olasz bajnokságban, ugyanis a Serie-A taktikai szempontból nagyban segítené a fejlődését. Ha az angliai pletykák igaznak bizonyulnak, az is hatalmas előrelépést jelentene válogatottunk kapitánya karrierjében, hiszen a világ legjobb edzői és játékosai szerepelnek a Premier League-ben.

Marco kitért korábbi klubja, a Honvéd szereplésére is: szerinte a kispestieknek nincs sok esélyük szombat este az NB I zárófordulójában kiharcolni a bennmaradást, hiszen a 10. helyezett Fehérvár nem fog öngyilkosságot elkövetni Angyalföldön a sereghajtó, már kiesett Vasas otthonában, miközben a 11. helyezett Honvédnak nyernie kellene Felcsúton a dobogóra hajtó PAFC vendégeként.

A G-csoportban szereplő válogatottunk március 27-én a bolgárok elleni 3:0-lal győztes rajtot vett itthon a kvalifikációs sorozatban, június 17-én szombaton 18 órakor Montenegróban lép pályára, 20-án kedden 20:45-kor pedig a litvánokat fogadjuk a Népstadionban. A magyarok 24 fős keretében újra ott van a 23 éves Styles Callum, az angol Championshipben játszó középpályás is:

Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Demjén Patrik (ZTE), Szappanos Péter (Honvéd).
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (FTC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbehace), Szalai Gábor (KTE).
Középpályások: Baráth Péter (FTC), Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (Fehérvár), Styles Callum (Millwall).
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kalmár Zsolt (DAC), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paks).

Kisorsolták az NB II-es rájátszás párosítását

Mint tegnap megírtuk, az NB II-be jutásért/maradásért az NB II 16-18. helyezettjei az NB III három bajnokával játszanak. A délelőtti sorsolás alapján május 28-án pünkösdvasárnap 17:30-tól BVSC-Szentlőrinc, Kozármisleny-Iváncsa és Veszprém-Nyíregyháza odavágók, míg egy héttel később 17 órától Iváncsa-Kozármisleny, Nyíregyháza-Veszprém és Szentlőrinc-BVSC visszavágók lesznek.

Szóljon hozzá!