Testébresztő Program a Coca-Colától
A Coca-Cola Magyarország Testébresztő Programja ebben az évben is folytatja sikeres együttműködését a Szigeti Sportvarázs programsorozattal, amelynek célja a szabadidő- és versenysport, valamint a környezetvédelem fontosságának bemutatása és az egészséges életmód népszerűsítése.
Szabó István, a Fővárosi Önkormányzat Sport Ügyosztálynak vezetője szerint a Szigeti Sportvarázs nagyrendezvénynek sok-sok építő köve van. Olyanok, mint összetartozás, csapatépítés, közös célok, a sportos, egészséges mozgás, gazdag életvitel szeretete, vagy olyan kevésbé magasztos, de mégis elengedhetetlen dolgok, mint a kemény munka, az anyagi, szervezési és humán források. A Coca-Cola Magyarország Testébresztő Programjával azért nagy öröm együtt dolgozni, mert az előbbiekben felsorolt értékek a közös munkánkban mind-mind megtalálhatóak és ami ebből születik az sok tízezer felnőtt és gyermek egészségét és örömét szolgálja.
Moccanj velünk a Szigeti Sportvarázson, és légy te is életaktivista!
A Coca-Cola Magyarország által 3 éve indított Testébresztő Program elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás, a sport jelentőségére, hiszen tudatosabb egészség-szemlélettel és aktív életmóddal sokat tehetünk saját egészségük megóvásáért, jó közérzetük megőrzéséért. A tudatosság az egészségmegőrzés alapja, egyik legfontosabb módja pedig a testmozgás.
A program amellett, hogy minél több és rendszeresebb mozgásra ösztönöz munkatársakat és fogyasztókat egyaránt, hangsúlyt fektet a kiegyensúlyozott táplálkozás, a kalória felvétel és -leadás egyensúlya és a tudatos választás népszerűsítésére is. Az aktív életmód jelentőségét szabadidősport rendezvények támogatásával népszerűsíti, ahol a rendszeres fizikai mozgás fontosságát hangsúlyozza egyben lehetővé téve a széles körű, aktív részvételt, tapasztalatszerzést kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Testébresztő rendezvényeken dietetikusok segítségével lehetővé válik a személyre szabott táplálkozási tanácsadás, és beszélgetés a megfelelő folyadékbevitel, folyadékpótlás jelentőségéről. Ehhez a Coca-Cola Magyarország az alkoholmentes italok terén széles választékot nyújt: a Zalaszentgróton, több, mint 680 méter mélyről nyert természetes NaturAqua ásványvíztől kezdve a Cappy gyümölcsleveken, Cappy Ice Fruit gyümölcsitalokon, Nestea jegesteákon, szénsavas üdítőitalokon (Coca-Cola, Coke light, Fanta, Sprite, Kinley) át a Powerade izotóniás sportitalig, hogy mindenki megtalálja az életmódjához, fittségi szintjéhez, korához, aktivitásához legjobban illő frissítőt.
A program idén az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sportügyi Szakállamtitkárságával együttműködve támogatja többek közt a Tárt Kapus Létesítmények rendezvénysorozatot, amelynek keretében az ország 310 iskolájában és önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítményében lehet majd az arra vágyóknak hétvégente ingyenesen sportolni. Ezen felül, civil szervezetekkel együttműködve támogatja a Balaton-átúszást, a Tour de Pelso kerékpáros Balaton körtúrát több fitnesz és wellness rendezvényt (Fittbalance napok, Fitness Company, Oxygen Wellness és A1 Wellness rendezvények) és ősszel ismét megrendezi a méltán népszerű Coca-Cola Futógálát is.
A mozgás népszerűsítése a munkahelyi egészségmegőrző programnak is alapeleme a Coca-Cola magyarországi szervezeténél. Több mint 1200 munkatársnak nyújt lehetőséget a Munkahelyi Testébresztő Egészségmegőrző program is a rendszeres mozgásra, testedzésre. Ezt a kezdeményezést a Táplálkozás Életmód Testmozgás TÉT Platform is támogatja.
Hét jótanács az egészséges életmód elérésére a Coca-Cola Magyarországtól:
Étkezz változatosan, sokoldalúan! Az egészséges táplálkozáshoz több mint negyven különféle tápanyagra van szükség. Napjaink széles élelmiszer választéka és a címkéken lévő információ alapján tudatosan választhat mindenki. Fontos, hogy hosszú távon kiegyensúlyozott legyen a tápanyagbevitel és a kalória leadás!
Élvezd a sok gyümölcsöt, zöldséget! Jól tudjuk, hogy ezek révén juthatunk védekező rendszerünket erősítő vitaminokhoz, ezért fogyassz minél több friss gyümölcsöt, zöldséget!
Érd el és tartsd meg a számodra ideális testsúlyt – érezd jól magad! Az ideális testsúly több tényezőtől is függ, pl. a nem, kor, magasság, testalkat. Túlsúly akkor alakul ki, ha több kalóriát viszel be a szervezetedbe, mint amennyire szükség van. A többlet származhat bármilyen táplálékból, de a zsírok jelentik a legnagyobb kalóriaforrást. A mindennapos testmozgás kiváló módja az energia leadásának és fokozza a jó közérzetet is. Az üzenet egyszerű: táplálkozz tudatosan, mozogj rendszeresen!
Étkezz rendszeresen, naponta legalább ötször! Csökkentsd a mennyiséget a mellőzés helyett! Emlékezz: nincsenek ?jó? és ?rossz? élelmiszerek, csak helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód van. Ha ésszerűen adagolod a táplálékot, bármit ehetsz és ihatsz, amit szeretsz.
Igyál sok folyadékot! Egy felnőttnek naponta mintegy két liter folyadékra van szüksége. Ez a mennyiség jóval több is lehet nagy melegben és fokozott aktivitás (mozgás, edzés, munka) esetén. A víz a leggyakoribb folyadékforrás, de a változatosság gyönyörködtet és egészséges is: válassz az ásványvizek, gyümölcslevek, tea és üdítőitalok széles kínálatából!
Kezdj el mozogni! A mozgás segít elégetni a többlet-kalóriákat, emellett jót tesz a szívnek és a vérkeringésnek is, és segít elérni a egy általánosan jó közérzetet és egészségi szintet. Tedd ezért a mozgást mindennapjaid részévé! Nem kell atlétának lenned ahhoz, hogy a mozgás életed részévé váljon. A testmozgásra jó alkalmat biztosítanak egész évben a Coca-Cola Magyarország Testébresztő programjának szabadidősport rendezvényei, gyere el Te is! Részletek és tippek a honlapon megtalálhatók.
Fokozatosan változtass életmódodon! Így könnyebb, mint nagyhorderejű fordulatokat megvalósítani. Ne kívül keress kifogásokat, a megoldás benned van! Rajtad múlik! Kezdd el most, s ehhez honlapjukon értékes információkat nyersz!