ZETApress

hírportál

Villámrajt Jerezben

Talma a 2. legjobb idővel kezdett Jerezben. Az elmaradt Japán Nagydíj miatt Dél-Spanyolország lett a Gyorsasági Motoros VB második állomása. A mezőny lényegesen jobb időjárási körülmények közé érkezett, mint a tavaszi tesztek során ? tudatta a Faster Management.

A közel harminc fokos időben vidám arcokat lehetett látni a paddockban, és minden versenyző arról beszélt, hogy sokat vár ettől a hétvégétől. Talmácsi Gábor egy két napos barcelonai ráhangolódást követően érkezett Andalúziába. A magyar versenyző hosszasan egyeztetett a tegnapi nap során mérnökeivel, hiszen a szakemberek több módosítást is kieszeltek a szünet alatt.

A mai egyetlen szabadedzésen a Fimmco Speedup Team magyarja azzal az utasítással hagyta el a bokszot, hogy elsősorban az újítások kipróbálására koncentráljon a tréning elején. Talmácsi már ekkor is jól ment, a mezőny első harmadához tartozott. A boksz-kiállást követően tovább javította időeredményét, folyamatosan jól teljesített.

Az utolsó körökre egy puhább gumikeveréket tett fel a csapat Talma motorjára, és ez meghozta az igazán gyors köröket. Talmácsi Gábor végül a második helyen zárt a szintén FTR vázat használó Alex Debon mögött. A Fimmco Speedup másik versenyzője, Andrea Iannone huszonhetedik lett, az olasz motorosnak elszakadt a lánca az edzés közepén.

A Bwin Spanyol Nagydíj első szabadedzésén 1. Alex DEBON 1?44.419, 2. TALMÁCSI GÁBOR 1?44.880, 3. Kenny NOYES 1?44.920, 4. Yuki TAKAHASHI 1?44.977, 5. Sergio GADEA 1?45.162? 27. Andrea IANNONE 1?46.558.

Az alapbeállításaink úgy érzem megvannak, alakul a motor, de még rengeteg munka vár ránk a hétvégén. A hátsó futómű változtatásával motorozhatóbb lett a gép, jobban fordul. Van néhány beállítás, amelyeket még holnap kipróbálunk, a célunk a folyamatos előrelépés ? mondta el Talmácsi Gábor.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Becsapott a villám | ZETApress

Szóljon hozzá!