ZETApress

hírportál

Rakparti futóhétvége

Mintegy húszezer indulót – köztük mintegy kétezer külföldit – várnak az október 08-09-én sorra kerülő 37. Spar Budapest Maraton Futófesztiválra – tudtuk meg délelőtt Budán, a Nemzeti Táncszínház Aulájában.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára elmondta: egy felmérés szerint a magyar lakosság 59%-a soha nem mozog, további 15%-a is csak ritkán, és az elmúlt négy évben ezen a területen nem sikerült előre lépnünk. A Covid is rossz hatással volt a folyamatokra és a szabadidősport-eseményeken most még mindig csak a járvány előtti létszám 2/3-a vesz részt. Ezért is fontos, hogy rávegyék az embereket a mozgásra és ebben nagy szükség van a Budapest Sportiroda rendezvényeire.

Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója arról beszélt, hogy a két napon összesen 15-féle távot teljesíthetnek a résztvevők, az első rajt október 8-án szombaton 09-kor lesz, a maraton vasárnap 09-kor kezdődik, a rajt és a cél ezúttal az ELTE Lágymányosi Campusánál lesz, az útvonal pedig mindkét rakparton halad majd. Közölte, hogy a járvány elmúltával a külföldiek is kezdenek visszatérni, ezúttal 83 országból érkeznek résztvevők, újra nagy számban jönnek az angol és francia futók, a legidősebb nevező egy 82 éves francia sportember. Itthonról mintegy 800 településről érkeztek nevezések. Ezúttal is lesznek a sporttal és az egészséges életmóddal kapcsolatos sátrak, valamint szakmai futások: a Diplomata Kupa 4×2 kilométeres távjára 30 követség csapata, a Fut a színház nevűre pedig több mint 10 színház nevezett.

Bősz Anett, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese hangsúlyozta, hogy a maraton teljesítése önmagunk komolyan vételét jelenteni és hogy a sportesemények a társadalomban a közösségszervezésen keresztül a kultúra szerepét is betöltik, és ez teljesedik ki a 37. Spar Budapest Maratonon.

Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a cég már 15. alkalommal támogatja az eseményt, az életmód standjukon pedig tanácsokat adnak a minőségi táplálkozáshoz, bemutatják azokat a termékeiket, amelyekkel az egészséges életmódot támogatják.

Szabó László, a FODISZ elnöke kiemelte: a fogyatékkal élők számára a rendezvényen már tizedszer rendezik meg az esélyegyenlőségi futamot. Ezzel is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a társadalom tagjai még inkább szolidárisak legyenek a fogyatékkal élők iránt. Erre már a szeptember 16-ai 9. FODISZ-tanévnyitón is felhívta a figyelmet.

A szervezők igyekeznek ápolni a tavaly tavasszal elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet sportolónője emlékét, aki kitartó szurkolója és szervezője volt a futóversenyeknek. Bejelentették, hogy ezért a Budapest Sportiroda egymillió forinttal támogatja a szellemi és tárgyi hagyatékát ápoló Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány tevékenységét.

Szóljon hozzá!