ZETApress

hírportál

Balatonnál vágtáznak

Gyenesdiás lesz vasárnap a 15. Nemzeti Vágta előfutamainak 11. állomása: a Festetics Vágtát augusztus 21-én tartják a Faludi síkon, ahol a Hovány Jótékonysági Sztárfutam 2. edzőversenyére is sor kerül – tudatta Jakab-Sas Gabriella sajtófőnök.

Hétvégén ismét a lovasoké lesz a főszerep a Balaton melletti településen: az izgalmas Vágta versenyek kísérőprogramjaként többek között kocsitoló verseny, a Kassai Lovasíjász Iskola bemutatója, Hamza Viktória szabadidomítási előadása, valamint kézműves vásár és Ízek utcája is várja a Festetics Vágtára érkezőket. Az előző napi Mura-vidéki Vágtáról idekattintva olvashatunk.

11 órától kerül sor a kicsihuszár és felnőtt előfutamokra, melyek egész biztosan tartogatnak majd meglepetéseket, ugyanis korábbi döntősök, és újoncok is versenybe szállnak az októberi Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A délelőtti futamokat követően a Keszthelyi Kutyasuli és a helyi lovardák bemutatói lesznek soron, utánuk pedig a Radetzky Huszár Egyesület és a Salföldi Kopjások is bemutatkoznak.

17 órától kerül sor a Hovány Jótékonysági Sztárfutam edzőversenyére, amely egyfajta főpróbája az októberi döntőn várható összecsapásnak. Ezúttal Gyenesdiáson Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre és Nagy Ervin színművészek, valamint Széchenyi Krisztián táncművész áll rajthoz. A budapesti döntőn győzelmet arató sztárfutamos a nyereményét a Bottyán Equus Lómenhely Alapítványnak ajánlja majd fel.

Végül a nap zárásaként 18 órakor a Festetics Vágta döntő futama várja a résztvevőket, mely során kiderül, kik képviselhetik településüket október 1-jén és 2-án a Hősök terei Nemzeti Vágtán. Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

Szóljon hozzá!