ZETApress

hírportál

Bizakodó magyarok

Vécsei Bálint szerint erős csapat a Qarabag, de már a Fradi is megmutatta az elmúlt három évben, hogy lehet vele számolni, azaz a stabil csoportkörös klubok közé tartozik. A válogatott középpályása a 13 órakor elkezdett sajtótájékoztatóra a délelőtti népligeti edzésről érkezett.

Erős az azeriek támadó játéka, viszont hátul sebezhetők, kiváltképpen azt figyelembe véve, hogy mi is erősek vagyunk elöl. Ezúttal mi leszünk hazai pályán, ami nagy előny, mert telt ház előtt arra készülünk, hogy mi fogunk dominálni! – jelentette ki a Gruopama Arénában. Arról is beszélt, hogy kifejezetten jót tett a múlt szombati ZTE-FTC bajnoki meccs elhalasztása az azeri utazást követően, mivel így több idejük volt a megfelelő fizikális és mentális felkészülésre, ami reményei szerint látszani fog a pályán.

Sztanyiszlav Csercseszov elmondta, hogy a Ferencvárosnak elsősorban a saját játékára kell összpontosítania ahhoz, hogy a holnapi BL-selejtező visszavágón túljusson a Qarabagon. – Egyes játékosok hiánya kihathat a teljesítményre, de nem hinném, hogy ez túl nagy szerepet játszana a párharc kimenetelében, mert hiányzók mindig előfordulnak – mondta az orosz szakember arra utalva, hogy az azeri bajnok több futballistáját is nélkülözte eltiltás miatt a múlt heti bakui odavágón. – Nekünk nem is ezzel, hanem a saját játékunkkal és taktikánkkal kell foglalkozni! – hangsúlyozta.

A Fradi vezetőedzője saját hiányzóival kapcsolatban arról beszélt, hogy Wingo már együtt edz a társaival, ezért remélhetőleg a következő bajnokin már játszhat, Ryan Mmaee pedig leülhet a kispadra a súlyos sérülését követően és Bakuba is csak a beutazási szabályok miatt nem tudott a csapattal tartani. Jó hírként közölte, hogy Mats Knoester már vasárnap is teljes értékű munkát végzett és Samy Mmaee, ha külön is, de szintén edzett. – Nem egy-egy játékelemben kell fejlődni, hanem mindenben! Védekezésben, támadásban és a kettő közti átmenetben is, továbbá fontos, hogy minél hosszabban tudjuk fenntartani a magas színvonalú játékot! – adta meg a remélt siker receptjét a bakui 1:1-es döntetlen fényében.

Bizakodó azeriek

Gurban Gurbanov szerint sok gyakorlás, hit és munka van a Qarabag elmúlt nyolc évi sikerei mögött, de most csak a Ferencváros elleni BL-selejtező visszavágójára koncentrál, ahol nagy küzdelem vár a játékosaira. – Ilyen gyönyörű városban rég voltam, ráadásul ebben a stadionban játszani nagy öröm lesz mindkét csapatnak. Tudom, hogy nagyon erős csapattal találkozunk, ennek ellenére bízunk a jó eredményben. Az FTC minden poszton erős, de számunkra örömteli, hogy ilyen minőségi ellenfeleink vannak ebben a sorozatban! – kezdte 18:40-kor az azeri vezetőedző a sajtótájékoztatót a Groupama Arénában.

Gurbanov a magyar bajnokot irányító Csercseszovról elmondta, hogy nagyon tiszteli és kifejezetten jó embernek tartja. – Az évek során hozzászoktunk a hosszú utazásokhoz, így már nincs hatással a játékunkra – mondta az azeri vezetőedző, akinek csapata sorozatban nyolcszor jutott el valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe. – Az első mérkőzésen hiányzó négy játékosunk közül Richard Almeida és a brazil Kady Borges visszatér az eltiltást követően, de továbbra sem számíthatok a csapatkapitány Makszim Medvegyevre és a kolumbiai Kevin Medinára – mondta a szakember hozzátéve, hogy a visszavágókon a hatékony elemző munkának köszönhetően jobban szokott teljesíteni együttese, mint az odavágókon. – Ezúttal is minden részletre oda kell figyelni a pályán, mert nagy stratégiai küzdelem lesz! – mondta a mester mielőtt lement a zöld gyepre a 19 órakor kezdődő villanyfényes edzésre.

A párharc holnapi visszavágója 20 órakor 1:1-es állásról indul a Groupama Arénában és az M4 Sporton. A továbbjutó a BL-selejtező záró fordulójában a cseh Plzen és a moldovai Sheriff Tiraspol párharcának győztesével találkozik. A vesztes átkerül az Európa-liga utolsó selejtező-fordulójába, ahol az ír Shamrock Rovers és az észak-macedón Skupi összecsapás győztese lesz az ellenfél. Az már eldőlt, hogy mindkét csapat csoportkörben szerepelhet 2022/23-ban, legrosszabb esetben – két vesztes párharc esetén – a Konferencia-ligában.

Szóljon hozzá!