Ismét átevezik a Balatont
Július 30-án szombaton immár ötödször rendezik meg a Balaton átevezést a Zamárdi-Tihany-Zamárdi 8 kilométeres távon. Tavaly 4200-an indultak, idén eddig már 3000 nevezés érkezett. A programok már 29-én pénteken megkezdődnek különböző sporteseményekkel és meglepetésekkel.
A pesti Stopper Úszóházban ma délelőtt megtudtuk, hogy aki július 12-én keddig benevez a versenyre, az megkapja az esemény hivatalos pólóját is. Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere elmondta, hogy szerencsére két év kényszerszünet után városa újra hangos lesz, több fesztivált is tartanak a településen. A 11 órakor megkezdett sajtótájékoztató végén Csipes Tamara, Storcz Botond és Dombi Rudolf olimpiai bajnokok eveztek egy jót a Dunán.
Nem tippel a főnök
– Mennyire népszerű a szabadidős kajak-kenu hazánkban? – kérdezte Takács Gábor a sajtóeseményen Berényi Pétert, az MKKSZ marketing és szervezési igazgatóját.
B.P: Köztudomásúan igazi vízi nagyhatalom vagyunk, elég csak a vasárnap véget ért sikeres hazai rendezésű vizes vb-re gondolnunk! Szerencsére egyre többen eveznek kedvtelésből, de egyre népszerűbb a sárkányhajózás is!
– Elég igazolt versenyzőnk van a különböző szakágakban?
B.P: Nyilván sokan szeretnének eredményes versenyzővé válni, az olimpiai és egyéb világversenyek nagyszerű eredményei is lökést adnak a sportágnak!
– Idén az Egyesült államokbeli Halifaxban rendezik a felnőtt vébét. Milyen eredményt vár a mieinktől?
B.P: Tippelni nem szeretnék, de nagyon szurkolok a csapatnak, akárcsak a szegedi U23-as vébén!