ZETApress

hírportál

Ancsin maradt a sumó-elnök

A Sportok Házában tegnap este megtartott közgyűlésen a sumózók újabb ciklusra adtak bizalmat Ancsin László eddigi elnöknek és Tar Mihály társelnöknek. Alelnökei: Zsigmond Sándor és Szakály László, az Elnökség tagjai: Bárdosi Sándor és Sipos Árpád lettek.

A Felügyelő bizottság elnöke: Langauf Mihály, tagjai: Csordás Mihály és Nemes Dávid, főtitkár: Szűtsné Bánkúti Réka lett. – Mióta vezeti ezt a keleti gyökerekkel rendelkező sportágat? – kérdezte Jocha Károly, a JochaPress.hu alapító főszerkesztője a régi-új elnököt.

A.L: 2012-ben választottak alelnöknek, majd egy évvel később az addigi elnök távozását követően elnökké léptettek elő. Ez a mostani megbízatásom már a 3. ciklust jelenti számomra.

Milyen viszonyokat örökölt az első megválasztása idején?

A.L: Elég zilált volt az alaphelyzet. Elég ha annyit mondok, hogy 12 milliós adósságot kellett megpróbálnunk letörleszteni, ami végül hat év alatt sikerült.

Eredményesség dolgában hogyan áll sportáguk?

A.L: Elsősorban az utánpótlás korosztályokban értek el szép sikereket legjobbjaink, egészen az U23-as korúakig. A felnőtteknél jóval szerényebb a mérlegünk, mivel a miénk abszolút amatőr körülmények között működő sportág, így a felnőttek legtöbbje vagy abbahagyja, vagy a munkája miatt szerényebb fordulatszámon végzi az edzéseit.

A sumó Európában alapvetően máshol is amatőr körülmények között működik…

A.L: Ez nagyjából igaz, de vannak azért kivételek is. Az orosz-ukrán háború kezdete előtt például mindkét országban meglehetős komoly kedvezményezettségnek örvendhettek az ottani sumózók.

Egyáltalán hazánkban milyen népszerűségnek örvend a sumózás?

A.L: A klubok száma gyakorlatilag nem változott az utóbbi évtizedben. Negyven körüli, működő szakosztályt tartunk nyilván, a versenyzők összlétszáma pedig háromszázra tehető. Viszonyaink lassan, de javulnak, a sumózók pedig elkötelezettek sportáguk iránt.

Ez év nyarán rendezik meg a nem olimpiai sportágak Világjátékait az Egyesült államokbeli Birminghamben. Képviseltetik magukat?

A.L: Sajnos, csak egy versenyzőnk: Kerswtner Róbert lehet ott, aki a 2019-es világbajnoki helyezése alapján kapott meghívást. Mi abban reménykedtünk, hogy legalább még két sumózónk ott lehet majd zöldkártyás jelölés alapján, de ebből egyelőre úgy tűnik, hogy semmi se lesz!

Szóljon hozzá!