ZETApress

hírportál

Milliók a rászorulóknak

Közel tízmillió forinttal támogatják a beteg gyerekeket a XVI. NN UltraBalaton. Minden rekord megdőlt, több, mint 17 ezren futottak a Balaton körül! – tudatták sajtósaik. Az előzmények idekattintva olvashatók.

Véget ért Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvénye! A XVI. NN UltraBalatonon 17 ezer induló vett részt. A női és a férfi pályarekord is megdőlt: a férfiaknál Bódis Tamás 16 óra 34 perc 28 másodperc alatt futotta körbe a Balatont, míg a nőknél Cseke Lilla volt a leggyorsabb, miután 20 óra 15 perc 15 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot.

Beteg gyerekek gyógykezeléséért futottak

A BioTechUSA és az NN Ultrabalaton Charity hagyományos közös jótékony kampánya keretében idén negyedik alkalommal biztosítottak lehetőséget a résztvevők számára, hogy chipjeik letéti díját visszaváltás helyett jótékony célra ajánlhassák fel. Ezenkívül tetszőlegesen is adományozhattak. Az összegyűlt összeget a BioTechUSA kiegészítette és az NN UltraBalatonnal közösen felajánlotta a versenyzők által megszavazott nemes ügy támogatására. A programnak köszönhetően 9.815.500 forint gyűlt össze jótékonyságra. A kezdeményezés nagykövete Kovács-Nyári Diána színésznő, aki maga is futott és adományozott a versenyen.

Idén a döntőbe jutottakra több mint hatvanezer voks érkezett, mely triplája a tavalyi szavazatoknak. Az idei nyertesek: Együtt Laráért 22.656 szavazattal, Együtt Tomikáért – SMA1-Galó Tamás Dominik gyógyulásáért alapítvány 20.119 szavazattal és Együtt Bíborkáért 7327 szavazattal. A táplálékkiegészítő gyártó egyedi shakerrel jutalmazta a nagyvonalú felajánlásokat, melyet a tavalyi rendezvényhez hasonlóan ötmillió forinttal egészített ki.

Az NN UltraBalaton továbbra is környezetbarát volt. A több, mint 50 váltóponton nem használtak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtötték a szemetet. A szemléletnek köszönhetően évről-évre sikerül jelentősen csökkenteni a szemét mennyiségét.

Szóljon hozzá!