ZETApress

hírportál

Megismert útvonal

Tegnap este az M4 Sporton mutatták be az idei Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát. A 43. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye május 11-én szerdán Csákvárról rajtol és öt nap alatt 905 kilométert tesz meg a 15-ei vasárnapi kékestetői végső befutóig.

Az idei Tour távja több mint száz kilométerrel hosszabb, mint egy évvel korábban, de a mezőny is jóval erősebb lesz: 12 WorldTeam vesz részt a viadalon! A műsorból kiderült: eljön a tavalyi Vuelta a Espana legjobb sprintere, s a legendás Stephen Roche szerint is nagy csatákat láthatnak majd a magyar szurkolók.

Valter Attila, a 2020-as Tour de Hongrie győztese konferálta fel a műsort, aztán sorra érkeztek az üzenetek, a tavalyi zöld mezes, kétszeres szakaszgyőztes német Phil Bauhaus (Bahrain-Victorious), az összetettben 2. helyezett belga Ben Hermans (Israel-Premier Tech), no és a címvédő, az ausztrál Damien Howson (Team BikeExchange-Jayco) is a Magyar Körversenyről beszélt, de az adásban a sportág egyik legendás alakja, az ír Stephen Roche – aki 1987-ben egy naptári éven belül megnyerte a Giro d?Italiát, a Tour de France-ot és az országúti világbajnokságot (rajta kívül ez a bravúr eddig csak egy embernek sikerült, a belga Eddy Merckxnek) – is elmondta véleményét az idei Magyar Körversenyről.

Az útvonal-bemutató műsor végére is maradt egy nagy csillag: a tavalyi Vuelta a Espana legjobb sprintere, Fabio Jakobsen, aki 2020-ban elszenvedett rendkívül súlyos sérülése után tért vissza a mezőnybe, és tavaly már öt győzelmet aratott, sőt, a 2022-es szezont is győzelemmel indította. Az idén először láthatjuk a Magyar Körversenyen a farkasfalkát, a sportág talán legeredményesebb csapatát, a Quick-Step Alpha Vinyl Teamet, amelynek sprinter csillaga így zárta mondandóját: Magyarország, jövök!

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: a Giro d’Italia május 6-i magyarországi rajtja után öt nappal minden idők eddigi legerősebb Magyar Körversenyét rendezzük meg, tucatnyi WorldTeammel a mezőnyben, a televíziós közvetítések során a világ minden táján látható lesz majd a Tour de Hongrie, ez az a fejlődés, amire senki sem számított, amikor 2015-ben újraindítottuk a viadalt.

Szilasi László versenyigazgató elmondta, mi a különbség a WorldTeamek és a ProTeamek között. Idén várhatóan 25 csapat lesz ott a viadal rajtjánál, köztük 12 WorldTeam (a brit INEOS Grenadiers, a belga Quick-Step Alpha Vinyl Team, a spanyol Movistar Team, az izraeli Israel-Premier Tech, a holland Team Jumbo-Visma, a belga Lotto Soudal, az amerikai Trek-Segafredo, a bahrein Bahrain-Victorious, az ausztrál Team BikeExchange Jayco, a német BORA-hansgrohe, a holland Team DSM és a kazah Astana Qazaqstan Team) a legmagasabb szintű klubok közül, mellettük tíz ProTeam, egy kontinentális klub és a magyar válogatott indul, így százötven kerékpáros alkothatja majd a mezőnyt.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság ezredese elárulta, a magyar rendőrség 8. alkalommal biztosítja majd a verseny lebonyolítását, a közutak hermetikus lezárása, a kerékpárosok biztonságának garantálása és a gördülő biztosítás nagy kihívást jelent, de sokat segítenek ebben az évek során felhalmozott tapasztalatok.

Eisenkrammer Károly főszervező a szurkolókhoz szólt: a koronavírus-járvány miatt a jelenleg érvényes nemzetközi szabályok alapján a rajt- és célterületek bizonyos részein továbbra sem lehetnek szurkolók, de az útvonal bármely további részén lehetnek nézők, akik jelenlétükkel, buzdításukkal tovább emelhetik a nemzetközi esemény színvonalát.

Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára kiemelte, minden település büszke sportolóinkra, sikereinkre, arra, hogy vendégül láthat egy ilyen nemzetközi eseményt, amely nemcsak a sport számára fontos, lehetővé teszi, hogy a televíziós közvetítéseken keresztül az egész világnak megmutassák értékeiket.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elmondta, nagyon büszkék arra, hogy olyan szinten közvetíthetik a Tour de Hongrie szakaszait, mint korábban soha senki, ez nemcsak egy kerékpáros verseny, nemcsak egy sportesemény, hanem sokkal több, és éppen ez az, amit a közvetítések során meg szeretnénk mutatni. A 2022-es Tour de Hongrie szakaszairól az M4 Sport minden nap élőben közvetít majd, az Eurosport az első négy versenynapról összefoglalót sugároz, az utolsó, királyetapot pedig élőben közvetíti. Az összefoglalók a világ több mint 150 országában lesznek majd láthatók a tv-csatornákon.

A 2022-es Tour de Hongrie csapatai

INEOS Grenadiers (brit, WorldTeam)
Quick-Step Alpha Vinyl Team (belga, WorldTeam)
Movistar Team (spanyol, WorldTeam)
Israel-Premier Tech (izraeli, WorldTeam)
Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
BORA-hansgrohe (német, WorldTeam)
Team DSM (holland, WorldTeam)
Astana Qazaqstan Team (kazah, WorldTeam)
Alpecin-Fenix (belga, ProTeam)
Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)
Team Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)

Íme, a szakaszok!

1. szakasz május 11-e szerda: Csákvár-Székesfehérvár 198 km. Rajt: 13:15 Csákvár, Szabadság tér. Várható befutó: 17:45 Székesfehérvár, Zichy liget.
2. szakasz május 12-e csütörtök: Karcag-Hajdúszoboszló 192 km. Rajt: 13:30 Karcag, Kossuth tér. Várható befutó: 17:45 Hajdúszoboszló, Hősök tere.
3. szakasz május 13-a péntek: Sárospatak-Nyíregyháza 154 km. Rajt: 14:20 Sárospatak, Eötvös út. Várható befutó: 17:45 Nyíregyháza, Bocskai utca.
4. szakasz május 14-e szombat: Kazincbarcika-Kazincbarcika 177 km. Rajt: 13:40 Kazincbarcika, Egressy Béni út. Várható befutó: 17:45 Kazincbarcika, Építők útja.
5. szakasz május 15-e vasárnap: Miskolc-Kékestető 184 km. Rajt: 09:40 Miskolc, Szent István tér. Várható befutó: 14:25 Gyöngyös-Kékestető.

Szóljon hozzá!