ZETApress

hírportál

GyuZsó MOB-elnök lett

A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése a hatszoros világbajnok, két-kétszeres olimpiai arany- és ezüstérmes Gyulay Zsolt kajakost választotta meg délelőtt a szervezet új elnökének a Gesztenyés kerti Larus Étterem és Rendezvényközpontban.

Az 57 éves sportvezetőre, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójára a 48 megjelent MOB-tagból 34 szavazott, míg Hajdu Balázs ügyvéd, olimpikon vitorlázó 14 voksot gyűjtött be. Érvénytelen szavazat nem volt. A január 26-án délutáni határidőig csak Gyulay Zsolt és dr. Hajdu Balázs nyújtott be pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségére. Kulcsár Krisztián, a 2017-ben megválasztott, pozíciójában 2020 júniusában megerősített eddigi elnök a 2021. december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazásban nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott.

Gyulay az eredményhirdetés után elsőként gratulált a nemes versengésért Hajdunak, és úgy fogalmazott: kettejük versenye az elnöki posztért felrázta egy kicsit a MOB-tagságot. – Szeretném megköszönni Kulcsár Krisztián eddig elnök munkáját, és bár sajnálatos, hogy így alakult, másfelől azonban a tagság ennek nyomán egy kicsit elgondolkodott, hogy hogyan tovább – jelentette ki az új elnök.

A közgyűlésen a szavazás előtt mindkét jelölt 5-5 percben mutatkozhatott be a jelenlévőknek, és ismertethette legfontosabb gondolatait, elképzeléseit, célkitűzéseit. A titkos voksolás és a szavazatszámlálást követően a közgyűlést vezető Dávid Imre ismertette a végeredményt. Gyulay Zsolt a megválasztása után elmondta: a médiaérdeklődést most nagyobbnak érzékeli, mint amikor olimpiát nyert Szöulban.

Az elmúlt hetek megterhelők voltak, de ilyenkor az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Ugyanakkor ki kell emelnem, amit Hajdu Balázsnak is elmondtam, hogy nagyon jót tett az egész olimpiai mozgalomnak az, amilyen nemes versenyre késztettük egymást – nyilatkozta a MOB-elnök hozzátéve, ha valaki egy ilyen pozícióba kerül, akkor megpróbálja abból a maximumot kihozni.

Egyértelmű, hogy egy jól működő olimpiai bizottságot szeretnék vezetni, ehhez az első lépés a pekingi téli olimpia után nekiállni az új alapszabálynak. Jelen pillanatban ugyanis egy csonka közgyűlése van a MOB-nak, hiányoznak többek között a klubok, a sporttudomány, az Olimpiai Bajnokok Klubjának és a Sportegyesületek Országos Szövetségének képviselői. Úgy érzem, hogy őket nem lehet kihagyni, és a lefolytatott egyeztetések alapján erre nagy igény is van – mondta hozzátéve, mindenképpen fel akarja keresni a jövőben Hajdu Balázst, akinek szerinte nagyon jó és használható gondolatai voltak.

Gyulay Zsolt február elsejétől láthatja el MOB-elnöki feladatait, mandátuma a 2024. évi tisztújító közgyűlésig tart. Az új MOB-elnök elárulta: hogy ha minden rendben megy, akkor jövő kedden indul Pekingbe, a 04-én pénteken kezdődő téli olimpiára.

Szóljon hozzá!