ZETApress

hírportál

Ex-kapitányi vb-értékelő

A 75 éves Csík János szerint fokozott minőségi munkára van szükség. Sok mindent el lehet mondani róla, csak azt nem, hogy bőbeszédű ember. Éppen ezért okozott nagy meglepetést, amikor gratulálni akarván a 75. születésnapjához Jocha Károly, a JochaPress.hu alapító főszerkesztője felhívta őt, alig tudták félbeszakítani a maratoni hosszúságú beszélgetést.

Mondanivalója persze bőven akadt az orosházi első lépésektől egy sikeres játékos-pályafutást követő, edzőként előbb a női, majd a férfi kézilabda válogatottak kapitányi kinevezéséig tartó útról. Érdekes módon most elsősorban a napokban befejeződött női kézilabda világbajnokság eseményeiről tartott hosszas baráti elemzést.

CS.J: Mögöttem van vagy 3000-3500 hivatalos mérkőzés, így elmondhatom: van némi tapasztalatom és összehasonlítási alapom is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelek és nincs véleményem. Érdekel a kézilabda és ennek megfelelően nagy kíváncsisággal vártam a spanyolországi világbajnokságot is.

Mint szinte mindig, most is az első nyolc közé jutás volt az előzetesen kitűzött cél, amit majdnem el is ért a magyar együttes.

CS.J: Én nem elsősorban a számszerűséget nézem, hiszen a 10. hely végül nem sokkal van hátrébb a nyolcadiknál. A mutatott játék a fontos, a helyezés egy bizonyos pontig másodlagos. Van igazsága annak, aki azt mondja: nyerhettünk volna a németek ellen és akkor máris teljesül az, amit elvárt a szövetség vezetése. Szerintem viszont attól, hogy esetleg az első nyolc közé is bekerült volna válogatottunk, még cseppet sem játszott volna jobban, mint amit a 10. helyért felvonultatott.

Egyértelmű, hogy nem is elsősorban a számszerűséggel van a baja…

CS.J: Több oldalról is lehet közelíteni a lényeghez. Szerintem vissza kellene állítani a régebbi rendszert, amikor külön rendezték az A-, a B- és a C-világbajnokságokat. A most látott vb-mezőnyébe ugyanis olyan csapatok is bekerültek, akiknek tudása fényévnyire volt a legjobbakétól. Ugyanez áll a mienkre is, akik csak éppen lemaradtak az első nyolc közül, miközben a játéktudásunk és az előttünk végzetteké (a németeket kivéve) jelentős különbséget mutatott.

Véleménye szerint mi hiányzott ahhoz, hogy a mieink reálisan bekerülhessenek az áhított nyolcas körbe?

CS.J: Más az ifjúsági vagy a junior korosztályokban az élen végezni és egészen más ezt elérni a felnőtteknél. Az élboly tagjainál mindenhol megvoltak azok a 20-22 éves játékosok is, akik egy adott napon képesek eldönteni egy-egy mérkőzés végkimenetelét. Meggyőződésem, hogy a klubokban folyó munka minőségének fokozásán keresztül lehet feljebb lépni. Sem azzal nem értek egyet, hogy 12 éves gyerekekkel nyitott védekezést játszatnak az edzőik, sem azzal, hogy a 13-14 éves, ügyesebb gyerekeket már levadásszák és viszik a NEKÁ-ba vagy más, kiemelte helyre. A klubokban dolgozó edzőktől kellene megkövetelni az emelt szintű munkát és ott is várni a fejlődést, ahol a tehetségek kinőhetik magukat. Persze igen sok, nem kellően képzett edző dolgozik, akiknél nem az elkötelezettség, a játék szenvedélyes szolgálata a döntő, hanem a jó fizetés.

Mit látott a világbajnokságon a mieinktől?

CS.J: Nagy várakozással, kimondottan örömmel készültem a vb-meccseinkre, miként az új kapitányra, Golovin Vlagyimirra is kíváncsi voltam, aki szerintem jól meccselt, sok döntésével egyet is értettem. Eleinte tetszettek a mieink, ügyes dolgaik voltak, drukkoltam is nekik, ám azután lassan le kellett higgadnom. Az az igazság, hogy reális a végeredmény és ez az élbolytól való lemaradásunk (ahol más szinten játszák a kézilabdát) már hosszú évek óta tart. Márpedig a türelem hangoztatása félek, a következő években sem hozza meg a remélt feljebb lépést.

Mit tenne másként, ha Ön dönthetne bizonyos kérdésekben?

CS.J: Egyes dolgokról sokkal őszintébben beszélnék. Például arról, hogy miért játszik ennyi külföldi a magyar csapatokban, mennyire segíti ez a tendecia, a vendégek miatti erősen korlátozott játéklehetőség a mi tehetségeink fejlődését? Amit pedig visszahoznék a korábbi évtizedek gyakorlatából, az a világversenyeket követően mindig összehívott edzői tanácskozás lenne. Ott minden hazai szakember őszintén elmondhatta a gondolatait, a kétségeit és a javaslatait egyaránt. Ezek a fórumok akkoriban mindig hoztak új és hasznos ötleteket, amelyekből valamennyi részvevő, így a mindenkori kapitány és segítői is profitálhattak.

Szóljon hozzá!