ZETApress

hírportál

Kick-box hétvége

Szeptember 17-én péntektől 19-én vasárnapig rendezik a BOK Sportcsarnokban a 26. Magyar Kick-box Világkupát, amely a koronavírus okozta másfél éves kényszerszünetet követően a sportág első nagy világversenye lesz.

A világkupa iránt hatalmas az érdeklődés, hiszen rekordlétszám, 45 ország több mint 1700 versenyzője nevezett. A sportesemény rangját az is emeli, hogy az elmúlt időszakban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes jogú sportágnak ismerte el a kick-boxot, amely bemutatkozik a 2023-as Európa Játékokon is – tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Baross téri Hotel Intercity Mechwart-termében.

Különleges kick-box vk lesz Budapesten

A nemzetközi kick-box versenyek egy-két kivételtől eltekintve gyakorlatilag tavaly március óta szünetelnek. Az első igazán rangos viadal pedig éppen a szeptember 17-19-én sorra kerülő budapesti világkupa lesz. A torna az utóbbi években a kick-box világkupa-sorozat egyik legnagyobbjává nőtte ki magát: 2019-ben 42 ország közel 1700 sportolója lépett tatamira és ringbe Budapesten.

A most hétvégi világkupa fontosságát növeli, hogy az a versenyzők számára a versenyzésbe való visszarázódás mellett kitűnő felkészülési lehetőség az októberi felnőtt világbajnokságra és a novemberi utánpótlás Európa-bajnokságra is.

A rendező Magyar Kick-box Szakszövetség számára az egyik legfontosabb feladat a járvánnyal kapcsolatos covid-protokollok kialakítása volt. A szervezők maximálisan odafigyelnek a biztonságos lebonyolításra, így a sportcsarnokba csak hazai védettségi igazolvánnyal, illetve a megfelelő külföldi dokumentumokkal, vagy 72 óránál frissebb negatív teszttel lehet majd belépni, a belépés után, pedig az aktuálisan bemelegítő vagy versenyző sportolókon kívül mindenki számára kötelező lesz a maszk használata. A küzdelmek pénteken 14, szombat-vasárnap pedig 09 órakor kezdődnek.

Soha nem látott sportdiplomáciai sikerek

Minden, ami a sportágban történik, hangsúlyosabb lett azzal, hogy júliusban a tokiói olimpián tartott ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a végrehajtó bizottság javaslatára teljes jogú tagságot szavazott meg a kick-box világszövetség, a WAKO számára. A sportág hazai vezetése szerint hatalmas elismerés ez a kick-boxnak, és bizakodásra ad okot, hogy – lévén amerikai eredetű modern küzdősportról van szó – a 2028-as olimpiát Los Angeles-ben rendezik.

Augusztus végén újabb hatalmas sportdiplomáciai előrelépés történt: bejelentették, hogy a 2023-as lengyelországi Európa Játékok programján is ott lesz a kick-box. A négyévenkénti multisport-eseményen a kick-boxban összesen 128 induló mérheti majd össze tudását három szakágban: full-contactban, pointfightingban és light-contactban. A döntéssel a kick-box egy újabb nagy világversenyen mutathatja meg magát, hiszen a sportág ott lesz a 2022-es Világjátékokon és a 2023-as Küzdősport Világjátékokon is. A Magyar Kick-box Szakszövetség szerint a magyar versenyzőknek jó esélyük van arra, hogy mind a három nagy sporteseményre kijussanak.

Magyar szempontból is sportdiplomáciai siker helyszíne lehet a hazai rendezésű világkupa, hiszen szombaton itt tartja közgyűlését a sport európai szervezete, a WAKO Europe, és az eseményen nagy valószínűséggel elnökké választják az eddig megbízott elnökként dolgozó Király Istvánt, az MKBSZ alelnökét.

Rangos támogatókkal is büszkélkedhet a 26. Magyar Kick-box Világkupa, hiszen Schmitt Pál volt köztársasági elnök, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is elfogadta a fővédnöki felkérést.

Szóljon hozzá!