ZETApress

hírportál

Rakaczki az EUSA VB-ben

Hatalmas sportdiplomáciai siker: Rakaczki Zoltánt, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagját, a MEAFC elnökét, a TFSE ügyvezetőjét az Európai Egyetemi Sportszövetség Végrehajtó Bizottságának tagjává választották az EUSA Tisztújító Közgyűlésén – tudtuk meg Bányász Árpádtól.

Budapest adott hont a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Testnevelési Egyetem (TE) közös szervezésében szeptember 10-11-én péntek-szombaton az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) Tisztújító Közgyűlésének. Az EUSA kétnapos Közgyűlését Buda két helyszínén, a hegyvidéki Novotel Budapest City Hotelben és a Testnevelési Egyetemen tartották, melyen a szervezet 46 tagországából 38 jelenlétével, 5 ország megbízással képviseltette magát.

A Közgyűlés kezdetén Adam Roczek EUSA elnök után Rakaczki Zoltán, a MEFS Végrehajtó Bizottsági jelöltjeként köszöntötte a résztvevőket. A Közgyűlés egyhangúan elfogadta a 2020-as évi beszámolókat, a 2021-es programokat és a 2022-es Európai Egyetemi Játékok előkészületeire vonatkozó terveket is, melyet Lodz rendez; továbbá az Alapszabály módosítását, mely értelmében a jövőben lehet majd online vagy hibrid közgyűlést tartani, szavazni.

A Közgyűlésen átadták az idén februárban megítélt díjakat, melyet a pandémiás helyzet miatt nem volt lehetőség személyesen átvenni. Order of Merit/EUSA Érdemrendet vett át prof. dr. Kiss Ádám a MEFS korábbi elnöke, a 2012 és 2020 között végzett munkájának elismeréseként és Jean Francois Sautereau (francia). Örökös Tag kitüntetést kaptak: Ceslovas Garbaliauskas (litván), Kemal Tamer (török).

Az EUSA Közgyűlés gálavacsoráján házigazdaként köszöntötte a vendégeket Adam Roczek az EUSA elnöke és prof. dr. h. c. Mocsai Lajos a MEFS elnöke. Díszvendégként jelen volt és köszöntőt mondott dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára és Leonz Eder a FISU megbízott elnöke.

Adam Roczek, aki 9 éve az EUSA elnöke és akit újra megválasztottak a következő 4 évre, köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy Budapest adott hont az Európai Egyetemi Sportszövetség Tisztújító Közgyűlésének, ami az egyik legbiztonságosabb hely jelenleg Európában. Megköszönte a MEFS-nek a rendkívül precíz szervezést és a Testnevelési Egyetemnek, hogy befogadták a rendezvényt.

Örömömre szolgál, hogy Önök egy ilyen nagy jelentőségű esemény házigazdájául választották Magyarországot és Budapestet. A magyar kormány 2010 óta kiemelt szerepet szán a sportnak, mert hisszük, hogy ezzel az élet minden területén fejlődést érhetünk el. Évek óta nagy sporteseményeket látunk vendégül, de a mindennapos sport is fontos számunkra, ezért mindennapos testnevelést vezettünk be, ennek fontos része az egyetemi sport, hiszen így a rendszeres sportolást tovább folytathatják felnőtt korukban is a hallgatók – mondta köszöntőjében Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára.

Mocsai Lajos, a MEFS és a Testnevelési Egyetemért Alapítvány elnöke nyitóbeszédében ráirányította a figyelmet arra, hogy a Testnevelési Egyetemen, ahol a Gálavacsora is zajlott, máig több mint 90 magyar olimpiai bajnok, 100 olimpiai érmes, továbbá mestereik, edzőik folytatták tanulmányaikat. Kiemelte, hogy a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Európában elsőként, a világon a másodikként kezdte meg a munkát az egyetemi sportélet fejlesztéséért.

A szövetség már számos egyetemi világeseménynek, konferenciának és fórumnak adott otthont, valamint rendezett meg nagy sikerrel, jelenleg pedig hatalmas megtiszteltetésként éljük meg, hogy Debrecen és Miskolc közös szervezésében valósulhat meg a 2024-es Európai Egyetemi Játékok. Ez igen nagy feladat elé állít minket, hiszen az 1965-ös nyári Universiade óta ilyen egyetemi multisport eseménynek nem adott helyszínt hazánk. A magyarországi egyetemi világversenyek sikeres rendezése többek között köszönhető annak, hogy Magyarország Kormánya elkötelezetten támogatja az egyetemi sportot – hangsúlyozta Mocsai Lajos.

Leonz Eder, a FISU megbízott elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy rendkívül boldog és hálás azért, hogy itt lehet. – Egyrészt mert ezt a csodálatos estét megrendezte a MEFS, akik nem csak az európai, de a nemzetközi egyetemi sportnak is aktív szereplői, és sokat tesznek az egyetemi sportért. Másrészt az EUSA miatt, akik rendkívül közel állnak a szívemhez, és mindig öröm, hogy velük lehetek – mondta. Beszédét követően átadta Zsivóczky-Farkas Györgyinek, a többszörös magyar bajnok hétpróbásnak a 2013. évi Kazany-i Universiadén hétpróbában elnyert ezüstérmét. Györgyi eredetileg bronzérmet szerzett a versenyen, de a második helyezett doppingvétsége miatt kerülhetett nyakába az ezüstérem.

A gálavacsorán felléptek a ParaDance Company kerekesszékes táncosai, az ELTE-BEAC és a DEAC cheerleaderei. – Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy az európai szintéren is képviselhetem hazánkat és az egyetemi sportot. Azt gondolom, hogy ezzel a tisztséggel még jobban hozzá tudok járulni a 2024-es Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok sikeréhez – mondta el Rakaczki Zoltán a megválasztását követően. Az EUSA Végrehajtó Bizottságának tagsága a küldöttek döntése alapján 2021 és 2025 között az alábbi:

Elnök: Adam Roczek (POL)
Első alelnök: Haris Pavletic (CRO)
Kincstárnok: Francis Cirriani (ITA)
Hallgatói tag: Flobena Nikolli (ALB)

Tagok:
Ivana Ertlova (CZE)
Abele Agita (LAT)
Aitor Sanchez (ESP) 39
Jörg Foerster (GER) 37
Rakaczki Zoltán (HUN) 41
Bruno Barracosa (POR) 42
Dmitry Kiselev (RUS) 37
Milan Zvan (SLO) 34
Andreas Csonka (SUI) 40
Mehmet Gunay (TUR) 32
Jevgeniy Imas (UKR) 27

Felügyelő-bizottság:
Liviu Matac (ROU)
Hovhannes Gabrielyan (ARM)

Szóljon hozzá!