Német fölény díjhajtásban
Mint megírtuk, 43 fogat, 10 nemzet, 9 csapat, 11 világ- és Európa-bajnok, 213 ló a startnál. A tengeren túli, egymás után ötször világbajnok ausztrál Exell Boyd (2010-2018), valamint a csapat-világbajnoki címet védő amerikai csapaton kívül (Weber, C., Fairelough, J. Wrigley-Miller M.) a világelit jött el Budapestre.
A fogatverseny három számból, a díj- (A), a maraton- (B) és az akadályhajtásból (C) áll. A díjhajtás versenyszámot – minden idők legnagyobb mezőnye miatt – két napon, csütörtökön és pénteken 10 órától rendezik. Az első nap 22 fogat, köztük 7 magyar kezdte meg a sokak szerint akár vízválasztónak is nevezhető díjhajtó programot.
Első napi részeredmény:
1. Anna Sandmann, Németország, 47, 25 hibapont
2. Georg von Stein, Németország, 50,24 hibapont
3. Koos de Ronde, Hollandia, 59, 70 hibapont
A magyar hajtók közül Galbács Ferenc volt a legeredményesebb (60,70 hibapont, 7. hely). – Tudtuk, hogy jó irányba állnak a lovak, sokat gyakoroltunk velük, de ilyen kimagasló eredményre magunk sem számítottunk, mert ez egy frissen összeállított fogat – értékelt Galbács Ferenc, aki hozzátette, fogatának nincs kifejezett erőssége, jól megy maraton- és akadályhajtásban is, de úgy tűnik, most már díjhajtásban is.
A magyar csapat tagjaként ifjabb Dobrovitz József 61,03 hibaponttal a 8. helyen áll a díjhajtás első napja után. – Nagyon elégedett vagyok a díjhajtásommal, idén ez volt a legjobb eredményem. Bár a pontszám szerintem lehetett volna valamivel alacsonyabb, de a fogatom nem a díjhajtásra van összeállítva, nekem nem ebben a számban kell segítenem a csapatot, hanem a maraton- és az akadályhajtásban – mondta az ifjú, aki jövő héten már a kettesfogathajtó-világbajnokságon szerepel majd a magyar csapat tagjaként.
A győztes Anna Sandmann névjegye:
Születési év: 1995
kettes- és négyesfogathajtó;
édesapja a háromszoros világbajnoki csapat aranyérmes Christoph Sandmann;
15 évesen már kettesfogathajtó világbajnokságon hajt; édesapja mellett pedig több nagy nemzetközi versenyen és bajnokságon kísérő;
kettesfogatával 3X-os ezüstérmes a német Bajnokságon (2014, 2015, 2019);
2015-ben a fábiánsebestyéni világbajnokságon a német csapattal bronzérmes;
2019-ben apa és lánya együtt indult a Donaueschingen-i négyesfogathajtó Európa-bajnokságon; Anna a német csapattal (Michael Brauchle és Georg von Stein) a hazai közönség előtt megszerezte az aranyérmet, egyéniben pedig 5. helyezett; négy héttel később Drebkau-ban a Kettesfogathajtó Világbajnokságon egyéniben a 6. helyet szerezte meg.
Díjhajtás
A fogatban lévő lovak idomítottságának, elengedettségének, hajlékonyságának, a négy ló együttes munkájának, a jármódok szabályosságának, a feladatok pontos végrehajtásának, a hajtó szárkezelésének bírálata.
A versenyző az előre kiadott programot 40 x 100 méteres díjhajtó négyszögben teljesíti.
A négyszög bizonyos pontjait betűkkel jelölik, amelyek az egyes feladatok végrehajtásához adnak segítséget.
A díjhajtás versenyszámnál 20 programpontot és 5 egyéb általános előírást értékelnek a bírók, 0-10 pontig.
A hajtó ezt a díjhajtó eredményt viszi tovább az összetett (A+B+C) eredményének értékeléséhez, vagyis a díjhajtás hibapontjaihoz adják hozzá a maraton- és az akadálypályán szerzett büntetőpontokat.