ZETApress

hírportál

Hárspataki A-csoportos

Megvan a karatés Hárspataki Gábor sorsolása. Elkészítették a csoportbeosztásokat a tokiói olimpia karate versenyeire. A sorsoláson kiderült, hogy a 75 kg-s súlycsoportban a magyar színeket képviselő Hárspataki Gábor japán, ukrán, amerikai és egyiptomi ellenféllel küzdhet meg holnap magyar idő szerint 10 órától a körmérkőzéseken.

Az ötfős csoportokból az 1-2. helyezettek jutnak az elődöntőbe – akik már biztos érmesek -, és az elődöntők győztesei vívják majd a döntőt. Fischer Mihály, Hárspataki Gábor edzője közel egyforma erősségűnek ítélte meg a két csoportot, de szerinte valamivel kedvezőbb, hogy versenyzője az A-csoportba került tudatta Turák Péter sajtófőnök.

Hasonlóan erős a két csoport, ugyanakkor a másik ötös két kiemeltje, az olasz és az azeri két igen fajsúlyos versenyző, velük szemben valószínűleg nehéz lenne megugrani a továbbjutást. Ebben a csoportban sem lesz könnyű, főleg a japán miatt, de itt talán nagyobb az esély az elődöntőbe kerülésre. A japán ellenfelet Gábor győzte már le, de a hazai pálya miatt a körülmények most kicsit kedvezhetnek neki, úgyhogy ott okos küzdelemre lesz szükségünk. Ha erőviszonyokat kell felállítanom, akkor ez a csoport talán egy fokkal kedvezőbb nekünk – értékelt Fischer Mihály edző.

Férfi 75 kg-s A-csoport:

Stanislav Horuna (ukrán) – Világjátékok és Európa Játékok győztes, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes
Abdelaziz Abdalla (egyiptomi) – Afrika-bajnok
Hárspataki Gábor (magyar) – Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa Játékok bronzérmes
Ken Nishimura (japán) – világbajnoki ezüstérmes, Ázsia-bajnok
Thomas Scott (amerikai) – kétszeres Pánamerikai bajnok

Férfi 75 kg-s B-csoport:

Luigi Busa (olasz)
Rafael Aghayev (azeri)
Noah Bitsch (német)
Tsuneari Yahiro (ausztrál)
Nurkanat Azhikanov (kazah)

Szóljon hozzá!