ZETApress

hírportál

Címvédős éjszaka

Csere Gáspár megvédte címét – tudatta Bányász Árpád. Budapest szívében rendezték meg immáron 8. alkalommal a Generali Night Run Budapestet. A Várkert bazárban felállított versenyközpont, idén is különleges élmény nyújtott a résztvevőknek. A tegnap éjszakai futás előzetese idekattintva olvasható.

Az amatőr futóktól kezdve, egészen a bevállalósabb félmaratoni távot futókig, mindenki élvezhette az éjszaka gyönyörűen kivilágított Duna part szépségeit. A Parlamenttől kezdve az Erzsébet híd, Lánchíd és nem utolsó sorban a Budai Vár látványa nyújtott lehengerlő élményt.

A Várkert bazárból indulva a rövidebb távok szerelmesei 6 és 9 kilométeren, a félmaratonnal ismerkedők pedig 21 kilométeren keresztül élvezhették a kivilágított, éjszakai Budapest látványát. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz mert a vihar, az előrejelzés ellenére nem érkezett meg addig, amíg a rendezvény tartott. Sőt, mintha előre elintézték volna ezt is, mert az ígért vihar, a rendezvényterület teljes elbontása után érkezett csak meg. A közel 3300 induló, ennek köszönhetően élvezhette az éjszakai, szellős futóidőt.

Az útvonalon a versenyzőknek volt lehetőségük BioTechUSA frissítésre, valamint 120 gallonból vizet és 40 gallonból izotóniás italt tölthettek poharaikba. A hazai nagy-létszámú, aszfaltos versenyek közül idén első alkalommal a Generali Night Run Budapesten csak saját soft cup-ba tudtak frissíteni a versenyzők, amely minden induló rajtcsomagjában megtalálható volt. Ennek köszönhetően a szervezők többi versenyéhez hasonlóan, a Generali Night Run Budapest is sikeresen, zöld szemléletben zajlott, ami által sikerült megkímélni a Várkert Bazárt és környékét a felesleges, műanyag és papír szeméttől.

Az este meglepetése Csere Gáspár teljesítménye volt, aki címvédőként érkezett a Saucony félmaratonra és bajnoki címét megvédve, ember feletti teljesítményt nyújtva, új pálya csúccsal került be a Saucony félmaraton történelem könyvébe.

Az útvonalon, a szervezők által kihelyezett látványelemek és fényfestés mellett, több helyen profi party hangfalakból szóló zenével, valamint a Budai Váralagút Palota út felőli bejáratánál konga dobosokkal fokozták a bulihangulatot. A jó kedv pozitív hatása itt sem maradt el, mert az alagútba érve minden versenyzőnek fülig ért a szája a konga ritmus okozta boldogság hormonoktól, ami erőt adott az utolsó pár kilométerre.

Szóljon hozzá!