ZETApress

hírportál

Ivánon vágtáztak

Megvannak az Iváni Vágta továbbjutói. Július 3-án első alkalommal rendezett előfutamot a Győr-Moson-Sopron megyei település, ahol sokféle színes kísérőprogrammal is készültek az érdeklődőknek. A budapesti döntőbe három felnőtt lovas és két kicsihuszár jutott tovább – tudatták sajtósaik.

Hajtó Péter polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd ezt követően került sor a felnőtt és a kicsihuszár előfutamokra. 11 felnőtt és 13 ifjú lovas nevezett be a versenyre, ami rendkívül izgalmasan alakult. A nap folyamán csikós és lovastorna bemutató, légtornászok műsora és pusztaötös produkció is szórakoztatta a közönséget. Az Iváni terepvágta névre keresztelt futóverseny is a helyszínről rajtolt.

Az Iváni Vágta esti döntő futamain, végül Vörös József futott be elsőként a célba Csetény képviselőjeként, Marina nevű lován. A 2. helyet a tatai Mátyás Edina Daniella szerezte meg Licino Lego hátán (ő a tavalyi évben már a középdöntőig jutott), harmadikként pedig Zboray Viktória állhatott fel a dobogóra Abonyból, aki szintén tavalyi középdöntős versenyző. Ő Marokkó nevű hátasával indult a megmérettetésen.

A kicsihuszárok versenyén a fülöpszállási Látos Lili az első, míg Nagy Noémi Dunaszeg képviseletében a 2. helynek örülhetett, így most a női versenyzők sikere dominált a mezőnyben. Ők képviselhetik településüket október 2-3-án a budapesti Hősök terén. Gratulálunk nekik! Az előző hétvégi Székelyföldi Vágtáról idekattintva olvashatunk. Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

Szóljon hozzá!