ZETApress

hírportál

Péntektől BENU Kupa

A főszereplők szerint a torna történetének legerősebb mezőnye csap össze péntektől vasárnapig a Margitszigeten, az 5. férfi vízilabda BENU Kupán. A tokiói olimpiára készülő válogatottunk ellenfele az orosz, a spanyol és a horvát csapat lesz a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

Próbáltunk erős ellenfeleket meghívni, hogy ezzel is megadjuk a torna rangját. Az oroszok egy hajszállal maradtak csak le az ötkarikás játékokról, a másik két rivális pedig a másik csoportban szerepel majd Tokióban. A horvátoknál még mindig több olimpiai és világbajnok szerepel, a spanyolok pedig döntőt játszottak a legutóbbi Eb-n és vb-n – mondta a kora délutáni sajtótájékoztatóján Marcz Tamás szövetségi kapitány.

Ahogy a szakember fogalmazott, szűk egy hónappal az olimpiai rajt előtt nem is kérdés, hogy miért fontos számukra ez a viadal. – Jó alkalom lesz arra, hogy még inkább formálni tudjuk a csapat játékát. A múlt heti, horvátországi mérkőzések is jól szolgálták a felkészülésünket, de ezek a meccsek még élesebbek lesznek, magas színvonalú mérkőzéseket várok – jelentette ki a kapitány hozzátéve: bár tegnap bejelentette a szűkített keretet, a kimaradók továbbra is rendelkezésre állnak, így a hétvégén nemcsak az a 13 játékos fog vízbe ugrani, aki utazik Japánba. – Várjuk a vízilabda szerelmeseit! – mondta Tamás.

Manhercz Krisztián, a válogatott oszlopos tagja is azt emelte ki, hogy a BENU Kupa lesz hosszú idő után az első verseny, amelyen ismét nézők előtt játszhatnak, szerinte a torna jó erőpróba lesz számukra.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke úgy fogalmazott, ahogy tegnap: egy évvel később ülünk itt, de ugyanarra az olimpiára készülünk. – Köszönjük a BENU Magyarországnak, hogy ebben a nehéz helyzetben is mellettünk állt, és továbbra is segíti a munkánkat. Várjuk a közönséget is, örülünk, hogy az olimpiai célegyenesben újra együtt lehetünk velük! – mondta Attila.

Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy bár az ötkarikás játékokat egy évvel elhalasztották a pandémia miatt, a szövetség és a válogatott példaértékű munkát végzett annak érdekében, hogy a csapat tartsa jó formáját.

A magyar válogatott pénteken az oroszokkal, szombaton a horvátokkal, a vasárnapi zárónapon pedig a spanyolokkal csap össze. A mérkőzéseket élőben lehet majd követni az M4 Sporton, a Duna World-ön és az m4sport.hu portálon. Aki a helyszínen szeretne szurkolni és rendelkezik védettségi igazolvánnyal, az az Eventim felületén juthat belépőhöz. A BENU Kupa férfi felkészülési torna margitszigeti programja:

Július 2-a péntek:
18:30 Horvátország-Spanyolország
20:30 Magyarország-Oroszország
3-a szombat:
18:30 Spanyolország-Oroszország
20:30 Magyarország-Horvátország
4-e vasárnap:
11:00 Horvátország-Oroszország
13:00 Magyarország-Spanyolország

Július 05-én hétfőn 19:30-kor és 06-án kedden 14 órakor a SEAT Kupáért két mérkőzést vív a női válogatottunk a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában a kanadai lányok ellen.

Az elnök két érmet vár

Vári Attila 2000. és 2004. olimpiai bajnoka nehéz örökséget vett át Kemény Dénestől. – Mit tart elnöksége eddigi legnagyobb sikerének? – kérdezte Takács Gábor a sajtótájékoztató után.

V.A: Több új uszodát adtunk át az utóbbi években. Ez persze nagyon sokak munkájának eredménye. A XXI. század követelményeinek megfelelő létesítmények hozzájárulnak ahhoz, hogy még szélesebb legyen a vízilabda utánpótlás bázisa.

Klubcsapataink páratlanul sikeres idényt zártak az európai porondon…

V.A: Valóban, a Szolnok férfi csapata megnyerte az Európa Kupát, a döntőben az OSC-t győzte le. Az FTC második lett a Bajnokok Ligájában. A nők pedig történelmet írtak: két csapatunk jutott be az Euroliga Final Fourjába. Erre korábban soha nem volt példa. A Dunaújváros ezüst, az UVSE pedig bronzérmet szerzett. Óriási sportdiplomáciai sikernek számít, hogy a négyes döntőnek Budapest adott helyt. Vendégeink nagyon elégedetten nyilatkoztak a rendezésről.

Tegnap hirdettek olimpiai kereteket ugyanitt. Mit vár mindkét válogatottunktól Tokióban?

V.A: A fiúk is és lányok is éremesélyesek. Női csapatunknak már nagyon kijár egy dobogós hely. Ez eddig még nem sikerült az olimpián, pedig többször karnyújtásnyira voltunk tőle.

És a futball Eb-t ki nyeri?

V.A: Fiammal a Puskás Arénában szurkoltunk a válogatott két hazai meccsén. Nagyszerű élmény volt a csapat játéka és a szurkolók biztatása is lenyűgözött. Azt hiszem, nagyon merész az, aki ennyi váratlan eredmény után megtippeli a leendőn Európa-bajnokot. Én mindenesetre az angoloknak szurkolok. Fantasztikusan jól szervezett a Premier League, ráadásul az angolok 1966 óta nem nyertek világversenyt. Itt az ideje, hogy újra a csúcsra érjenek!

Szóljon hozzá!