ZETApress

hírportál

Jubileumi találkozó

Az eredeti dátum: 1920. április 29-e. Ekkor született Papp Béla későbbi sakkmester, aki oktatóként és szervezőkét zseniális, mindmáig világszerte is kivételes eredményeket mutatott fel.

A 100. születésnapjára tavaly áprilisában tervezett megemlékezést a vírusinvázió miatt akkor nem lehetett megtartani – most végre adódott erre alkalom a Magyar Sakkszövetség termében, ahol Szabó László, a szövetség elnöke is ott volt és köszöntötte is a megjelenteket.

Ki is volt Papp Béla? – A kérdés felvetése a kívülállók részéről természetes. Hatgyermekes családból származott, először mérlegképes könyvelőkét dolgozott, míg tán 1957-ben feladta addigi életformáját és csak a sakkjáték oktatásának szentelte életét. Legalul kezdett: az angyalföldi általános iskolákban tartott szimultánokon kivételes hatásfokkal válogatott a gyerekek közül, akiket a kerületi II. osztályú bajnokságban el is indított.

Bámulatosan eredményes oktatási módszerei és az év 365 napján folytatott sokoldalú szervezési tevékenysége révén – olykor a szerencse révén is – minden évben léptek egyet felfelé versenyzői, akik 1964-ben a legmagasabb fórumon, az elsőosztályú csapatbajnokság részvevői között találták magukat.

Az Angyalföldi Sportiskola a 14 csapat között a 11. helyen végzett, így simán bennmaradt – volna. Ám az irigyek hada ekkor – támogatás helyett – végső támadásra indult Papp Béla és egyre jobban játszó sakkozói ellen: feloszlatták az ASI-t és annak fiók egyesületét, a Józsefvárosi Sportiskola (JOSI) sakkcsapatát is.

Akik ismerték és szerették, azok tudják csak igazán, ki is volt ez a sokoldalúan művelt, rendkívül finom lelkű valaki, akinek páratlan sikereit hazánkban azóta sem közelítette meg senki, de nagy a gyanúm, hogy világszerte egyedülálló ez az immár sakktörténeti lexikonokba való pályafutás. Oktatói sikereit fémjelzik legeredményesebb tanítványai: Adorján András nemzetközi nagymester, világbajnokjelölt, Faragó Iván nemzetközi nagymester, Tompa János, dr. Nagy Ervin és Geszosz Pavlosz nemzetközi mesterek, s további sakkmesterek, mesterjelöltek és I. osztályú kiválóságok sora: Antal László, Székely Mihály, Tanai József, Maráczi Ernő, dr. Tompa László, Wollák Zoltán, Hradetzky Tamás, dr. Papp Antal, Surányi Andor Soós István, Meinhardt András, Loparits Pál, Bene Győző, a hölgyek közül Verőci Zsuzsa, Gombás Judit (később Száday Lászlóné), Kmetovics Erzsébet, Nyárasdy Sarolta, Hajósy Adrien és még sokan mások.

A kötetlen beszélgetés érdekes eseménye volt az emléktalálkozón a Görögországban élő Geszosz Pavlosz telefonos bejelentkezése, aki minden megjelenttel váltott néhány baráti szót, gondolatot.

Minden sportágnak kötelessége (lenne) a korábbi idők kiemelkedő eseményeire emlékeznie, azokat megőriznie! Papp Béla munkássága mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Hátha nem ez volt az utolsó találkozójuk hálás tanítványainak? – írta Jocha Károly, jochapress.hu.

Szóljon hozzá!