ZETApress

hírportál

Bronzéremmel Tokióba

Olimpiai résztvevő a karatés Hárspataki Gábor! Kiharcolta tegnap a tokiói részvételt Hárspataki Gábor a párizsi olimpiai kvalifikációs karate tornán, ahol kategóriánként az 1-3. versenyző jut indulási joghoz a sportág ötkarikás bemutatkozásán – tudatta Turák Péter, az MKSZ sajtófőnöke.

Akárcsak pénteken a magyarok közül Tadissi Martial, szombaton Hárspataki Gábor is bejutott a döntőbe, mellyel biztosította helyét az esti négyes körmérkőzésben is. Az MTK többszörös Eb-érmese a 75 kg-os súlycsoport selejtezőiben öt győzelmet szerzett: sorrendben portugál, lengyel, hongkongi, belga és jordán ellenfelét múlta felül. Az esti programban a körmérkőzések során Hárspataki először kikapott a kazah Azhikanovtól, majd bravúrosan fordítva másodszor is legyőzte a jordán Alnajjart. Utolsó összecsapásán Hárspataki a német Bitsch ellen döntetlent ért el, ezzel 3. lett a versenyen, és így ott lehet a sportág történetének első felnőtt olimpiáján!

Nagyon boldogok vagyunk. Szerintem megérdemeltük. Mindent megtett a Magyar Karate Szakszövetség, mindent megtett az edzőm, mindent megtettünk, ez a kis ország mindent megtett, és megvan az eredménye. Egész Magyarország munkája volt, hogy ezt meg tudtuk csinálni. Közben pedig nem tudom elhinni, hogy augusztusban ott leszünk az olimpián. Nagyon jól ment a selejtezőkben, és este sem törődtünk a vereséggel, dolgoztunk tovább, és meglett az eredménye. 2016 augusztusa óta vágyom erre, amióta bejelentették, hogy ott lesz a karate a tokiói olimpián. És végig hittem benne, teljes mértékben, ezért dolgoztunk minden nap! – nyilatkozta újdonsült olimpikonunk.

A nőknél Ilankovic Aleksandra nagyon közel állt ahhoz, hogy hatalmas meglepetést okozzon, és mindössze 18 éves létére bekerüljön a négyes körmérkőzésbe a női 61 kg-ban. Az MTK junior Eb-aranyérmese két győzelem után került a vigaszágra, ahol újabb két diadalt követően már csak egyetlen meccsre volt a bravúrtól. Azonban az utolsó csatában szoros mérkőzésen alulmaradt a kazah Zakharovával szemben, de így is nagyszerűen teljesített!

A 11. helyen végzett Nagy Botond férfi formagyakorlatban, miután két fordulón is túljutott – az első fordulóból a 2., a második körből pedig a 3. helyen -, a harmadik fordulóban pedig a 6. lett csoportjában. Hárspataki Gábor eredményei:

Selejtezők:
A 32 közé jutásért: -Silva (portugál) 1:0
A 16 közé jutásért: -Boguszewski (lengyel) 6:2
Nyolcaddöntő: -Lee (hongkongi) 1:0
Negyeddöntő: -Mahauden (belga) 4:0
Elődöntő: -Alnajjar (jordán) 2:1

Körmérkőzések:
-Azhikanov (kazah) 1:4
-Alnajjar (jordániai) 5:4
-Bitsch (német) 0:0

Szóljon hozzá!