ZETApress

hírportál

Miklós utazhat-e?

Alighanem meglesz a kvóta! Nem alakult szerencsésen a tegnapi nap Cirjenics Miklós számára a budapesti világbajnokságon, egy győzelemmel és egy vereséggel búcsúzott, de nagy valószínűséggel övé lesz a kontinentális kvóta Tokióra – tudatta az MJSZ Sajtó. Fotóink Horváth György, MJSZ felvételei.

Mindössze három mérkőzés jutott nekünk a vb tegnapi 6. napján, s persze a számolgatás, vajon mindez elegendő lesz-e a mieinknek a 7. tokiói kvótához? A 100 kilogrammosoknál Cirjenics Miklós úgy indult harcba, hogy jó teljesítménnyel akár a direkt kvótát is megszerezheti súlycsoportjában, ehhez azonban legalább két mérkőzést kellett volna nyernie, ami közben a közvetlen riválisai kihullanak.

Az első csatát sikerrel megvívta az Atomerőmű SE riói olimpikonja, igaz, a menekült csapat színeiben versenyző Kankan nem állította megoldhatatlan feladat elé. Az ippongyőzelem után Otgonbaatar Lkhagvasuren, a mongolok világbajnoki bronzérmese volt a következő ellenfél. Cirjenics Miklós egészen a 3. percig jól alakította a küzdelmet, akkor azonban indítási kísérletét ügyesen kontrázta meg a mongol, vazarit kapott érte, a folytatásban pedig nem sikerült ezt a hátrányt ledolgozni.

Mindig fantasztikus érzés nézők előtt küzdeni sajnálom, hogy nem sikerült tovább menetelnem. Volt a mai napban pozitívum, de sajnos negatívum is, mert elég hamar befejeztem a küzdelmeket. Azt sajnálom a legjobban, hogy akik kijöttek, család és barátok, őket nem tudtam megörvendeztetni egy komolyabb eredménnyel. Az első mérkőzésem szinte kötelező győzelem volt, ez egy szerencsésebb kezdésnek mondható. Ettől függetlenül régen éreztem már magam ennyire jó formában, úgyhogy kellett a győzelem hazai közönség előtt. A mongol fiú fordított alapállású versenyző, nagy küzdelemre számítottam. Túl korán akartam vezetést szerezni, és belementem egy ki-ki helyzetbe. Ez most visszafelé sült el. Egyszer-kétszer éreztem, hogy megbillenthető, de végül a vazaris hátrány már behozhatatlan volt sajnos számomra. Én nem számoltam a pontokat, majd ha nekem biztosra mondják, hogy szedjem a cuccomat, megyek Tokióba, akkor szedem a cuccomat és megyek Tokióba. Az elmúlt három év nagyon vegyes érzelmekkel van tele, egy hullámvasút volt, sajnos többször voltam lent, mint fent. Most viszont jól éreztem magam a tatamin – összegzett Cirjenics Miklós.

Az olimpiai indulás joga bizony komoly veszélybe került a paksi versenyző számára (a szerb Kukolj döntőbe jutásával utóbb kiderült, eleve csekély esélye volt a direkt kvóta megszerzésére), de a nap hátra lévő eseményei úgy alakultak, hogy szombat este valószínűleg örülhetünk: ha az egyéni küzdelmek záró napján a nehézsúlyúak küzdelmei nem hoznak rendkívüli földindulást, akkor Cirjenics Miklós lesz a magyar olimpiai csapat hetedik tagja. Erre most igen nagy az esély!

Az már a korábbi napokban biztossá vált, hogy Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (52 kg, Atomerőmű SE), Karakas Hedvig (57 kg, BHSE), Özbas Szofi (63 kg, Békés Megyei Kano JSE), Ungvári Attila (81 kg, Ceglédi VSE) és csütörtökön Tóth Krisztián (90 kg, MTK Budapest) direkt kvótát szerzett, reményeink szerint hozzájuk csatlakozhat Cirjenics Miklós. A nemzetközi szövetség az olimpiai kvalifikáció végeredményét a világbajnokság után hozza nyilvánosságra.

A 100 kilogrammosoknál pályafutása első felnőtt világbajnokságán lépett tatamira a Ceglédi VSE U23-as Eb-ezüstérmes fiatalja, a 19 esztendős Vég Zsombor. Sajnos a premier nem marad számára emlékezetes, az olimpiai indulásért küzdő rutinos svéd ellenfele ugyanis gyorsan véget vetett a küzdelemnek, az első percben elért ipponnal Dvarby jutott tovább. – Sajnos elég rövid idő alatt kikaptam, rögtön az elején rászaladtam egy balra válldobásra. Nehéz egy ilyen rövid meccsből pozitívumot levonni, de a felkészülés lehetne talán az. Erre a világbajnokságra teljesen máshogy készültünk fel, mint egy junior viadalra, fejben is és edzésmódszerben is. Én viszonylag érettebb vagyok a korosztályomnál testileg, úgy érzem felnőtt korosztályban partiban vagyok az ellenfelekkel, de fejben még fiatal vagyok a felnőtt mezőnyhöz – mondta Vég Zsombor, aki elárulta, már jövő héten visszatér a saját korosztályához, a junior Európa-kupa szarajevói eseményén vesz részt.

A budapesti judo világbajnokság péntek délutáni döntős mérkőzések rajtja előtt megható ünnepségre került sor, Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke és dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a 40 esztendősen pályafutása utolsó világbajnokságán vett részt versenyzőként. – Kedves Miklós, szeretnék gratulálni kitűnő karrieredhez, az összes szép sikeredhez, és sok szerencsét kívánok ahhoz, amivel foglalkozni fogsz. De őszintén remélem, hogy a judo mellett maradsz a jövőben is! – mondta Marius L. Vizer, aki a sportág alapítójáról, Kano Dzsigoro professzorról készült Herendi Porcelán szobrot nyújtotta át a Bajnoknak. Ungvári Miklós köszöntésére a teljes magyar válogatott tagjai – versenyzők, edzők, segítők – a színpadra vonultak, és vastapssal köszöntötték a ceglédi sportolót.

Ungi káprázatos pályafutása során csaknem két évtizeden át szerepelt a világ élvonalában, rengeteg sikert ért el, olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok lett, és még számtalan érmet hozott haza a nemzetközi viadalokról, de sportemberi nagyságával, közvetlenségével ugyancsak kivívta sporttársai, ellenfelei és a nagyközönség elismerését is.

A világbajnokság mai 7. napján a nehézsúlyúak küzdelmeire kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában. Két magyar judós is harcba indul, az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok Sipőcz Richárd és a junior Európa-bajnok Szigetvári Mercédesz sikereiért szurkolhatunk. A program, férfiak, +100 kg (címvédő: Lukas Krpalek, cseh; magyar induló: Sipőcz Richárd, Széchenyi Egyetem SE); nők, +78 kg (címvédő: Szone Akira, japán; magyar induló: Szigetvári Mercédesz, Mogyi-Bajai JC). 10 órakor a selejtezők, 17 órakor az érmes mérkőzések, döntők kezdődnek.

Szóljon hozzá!