ZETApress

hírportál

Soma aranyat vár

Vogel Soma nevét a tavalyi budapesti vízilabda Eb-n ismerhette meg a szélesebb közvélemény. A Fradi akkor még csak 22 éves kapusa hárította a spanyolok utolsó 5 méteresét a döntetlenre végződött finálé után, ezzel a magyar válogatott 21 év után lett újra a kontinens legjobbja.

Múlt szombaton a Fradi címvédőként csak 2. lett a BL-ben. Siker ez vagy kudarc? – kérdezte tőle Takács Gábor a Margitszigeti Sportuszodában válogatottunk délelőtti sajtó-nyilvános edzésén.

V.S: Tavaly a pandémia és a sérülések nagyon megnehezítették a csapat felkészülését. Ezért mindenképpen jó eredménynek számít, hogy egyáltalán döntőt játszhattunk. Persze nagyon szerettünk volna újra Bajnokok Ligáját nyerni!

Feltehetően ott lesz az olimpián. Milyen eredményre számíthatnak a szurkolók a mieinktől?

V.S: Nincs bérelt hely a válogatottban, így nekem is meg kell küzdenem azért, hogy bekerüljek a csapatba. Mindenképpen aranyat várok a magyar válogatottól!

Ha kijut az olimpiára, mely sportág versenyeire látogat ki majd Japánban?

V.S: Ezen még nem is gondolkodtam. Azt sem tudom, hogy a járvány miatt egyáltalán mennyire mozoghatnak majd szabadon a sportolók. A kosárlabda mindenesetre nagyon közel áll hozzám.

Szóljon hozzá!