ZETApress

hírportál

Krisztián bronzot nyert

Tóth Krisztián a világbajnoki dobogón! Hazai közönség előtt, remek judóval szerzett világbajnoki bronzérmet Tóth Krisztián a Papp László Budapest Sportarénában, ezzel eldőlt: Tóth Krisztián 3. kiemelt lesz a tokiói olimpia sorsolásánál – tudatta az MJSZ Sajtó. Fotóink Horváth György, MJSZ felvételei.

Pedig a kirgiz Erlan Serov alaposan ránk ijesztett. Tóth Krisztién első meccsén a fiatal junior Ázsia-bajnok meglepte egy dobással reménységünket. Két dolognak örülhettünk, hogy a bírók csak vazarit adtak rá, és annak, is, hogy maradt még hátra csaknem másfél perc az összecsapásból. Az MTK Budapest klasszisa turbó üzemmódba kapcsolt, űzte-hajtotta kihívóját, s a 4. perc kezdetén a hátára dobta Serovot.

A korai búcsút sikerült elkerülni, következett egy másik huszonkét éves, a dél-koreaiak ifjúsági kontinensbajnoka. Han ugyan nem tudott a győzelemhez közel kerülni, de nem adta olcsón a bőrét, a hosszabbítás első percében sikerült ellene a győzelmet kicsikarni – ismét dobással. Ezzel a magyar versenyző bejutott a legjobb nyolc közé, s tovább javította egyedülálló rekordját: eddig valamennyi felnőtt világbajnokságán – immár sorozatban 7. alkalommal – a helyezettek között zárt.

A negyeddöntőben egy nagyon régi és nagyon kellemetlen ellenfél állt fel Tóth Krisztiánnal szemben. A svédek Európa-bajnoka, Marcus Nyman kegyetlen földharcos, aki ráadásul ebben az évben kirobbanó formában van, két Grand Slam-tornát is nyert, az első két meccse összesen nem tartott két percig. Mindenesetre nem először találkoztak a felek, Budapest előtt kilencszer kapaszkodtak össze, háromszor tudott Nyman nyerni, mind a három nagyon fájó volt, egy Grand Slam- és egy Grand Prix-döntő, illetve a tokiói világbajnokság negyeddöntője lett Nymané. Pánczél Gábor azonban nagyon jól felkészült ellenfeléből, az egész mérkőzés során egyszer sem került közel ahhoz, hogy a svéd földharcban próbálkozhasson. A hosszabbításban Krisztián tartotta jobban magát, Nyman kifulladni látszott, s végül sikerült is eldobni őt egy vazariért.

Következhetett a világbajnoki elődöntő, az üzbég Ázsia-bajnok Davlat Bobonov ellen. Az egymás elleni mérleg Tóth Krisztiánnak kedvezett, korábban kétszer is le tudta győzni az üzbéget, de legutóbb, a dohai World Masters során Bobonov nyert. A szikrázóan kemény harcban az üzbég tudott jobb akciót indítani, egy nyakfogásos csípődobással vazarit szerzett. Krisztián minden eserjét összeszedve próbált visszajönni a meccsbe, de remek kísérletéből ki tudott fordulni az üzbég, aki így bejutott a fináléba.

Egy viszonylag régi sérüléssel küszködtem a kezemmel a mai nap folyamán is. Ilyenkor néhány másodpercig tartó, de erős fájdalom jelentkezik. Ez természetesen folyamatosan benne van a fejemben, de nem foghatom erre ezt a vereséget. Minden versenyzőnek van valamilyen kisebb problémája, nekem most éppen ez jelentett nehézséget. Ez a világbajnokság egy főpróba az olimpiára. Az elsődleges cél az volt, hogy minél több jó mérkőzésem legyen, amit eddig sikerült is megvalósítanom. Viszont evés közben jön meg az étvágy, úgyhogy délután nem is lehetne más célom, mint megszerezni a bronzérmet – árulta el Tóth Krisztián.

Tóth Krisztián 5. világbajnoki bronzmérkőzésére készülhetett. Nem volt túl biztató jel, hogy eddig négyszer vesztesként kellett elhagynia a tatamit, de ezt az átkot meg akarta törni a hazai közönség előtt. Az ellenfele a mongol Gantulga volt, aki Ázsia-bajnoki ezüstérmes, a tavalyi budapesti Grand Slam-viadalon ezüstérmes volt, ezen a napon is nagyon jó formát mutatott.

Az első másodpercek tapogatózása után páros intést kaptak a felek, aztán a magas mongol egyre a tatami széle felé tolta Tóth Krisztiánt. A magyar judós igyekezett megtalálni a gyenge pontokat, többször is ígéretes indítása volt, de ezeknél a mongol rendre ki tudott fordulni, vagy már a hosszabbításban a bíró állította le az akciót, mondván, küzdőtéren kívülről indult a dobás. Gantulga tanácstalan volt, továbbra is csak tologatott, amit a hetedik perc elején végül megunt a bíró, járt a 3. intés a mongolnak.

Tóth Krisztián a 2014-es világbajnoki ezüstérem után ismét felállhatott a vb-dobogóra, ezúttal annak harmadik fokára, percekig felállva ünnepelte a sportcsarnok közönsége. A sikerhez bónuszként egy kis extra is jár: a csütörtökön megszerzett olimpiai kvalifikációs pontokkal az MTK judósa előzni tudott, a 3. helyen zárta a hosszúra nyúlt, három esztendős kvalifikációs sorozatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 3. kiemeltként várhatja majd a tokiói sorsolást.

Már tíz súlycsoportban ért véget a kvalifikációs sorozat, s a mieink 6 kvótánál tartanak. Olimpiai induló lett vasárnap Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya), hétfőn Pupp Réka (52 kg, Atomerőmű SE), kedden Karakas Hedvig (57 kg, BHSE), szerdán Özbas Szofi (63 kg, Békés Megyei Kano Judo SE) és Ungvári Attila (81 kg, Ceglédi VSE), tegnap pedig Tóth Krisztián (90 kg, MTK Budapest) is. A hivatalos végeredményt a Nemzetközi Judo Szövetség a világbajnokság után hozza majd nyilvánosságra.

A DVTK Európa-bajnoki bronzérmese, Gercsák Szabina bonyolult hónapokat hagyott maga mögött, kész csoda, hogy végül tatamira léphetett a budapesti világbajnokságon. Egy komoly gerincműtét után hosszas rehabilitáción esett át, a vb előtt néhány nappal pedig eltörött a lábujja, egymáshoz erősített ujjakkal ugyan, de tudta vállalni a küzdelmeket.

Nem kezdett jól, a Grand Prix-győztes szlovén Pogacnik ugyanis vazarival előnyt szerzett, de szerencsére még volt elég idő az egyenlítésre. Hosszabbítás következett, amelynek 2. percében Flórusz János tanítványa a döntő támadást is végig tudta vinni, ezzel bejutott a legjobb 32 közé. Ott aztán nem nagyon kellett izgulnunk, Gercsák Szabina kameruni riválisát ugyanis gyakorlatilag az első fogásból földhöz vágta. Sokkal nehezebb csatát ígért a nyolcaddöntő, ott ugyanis a világranglista 5. helyezettje, a kétszeres Európa-bajnok Sanne van Dijke várt rá. A holland elleni párharc nem tartott sokáig, van Dijke egy szőnyegszéli helyzetből indított dobással ippont ért el, így ő menetelhetett tovább.

Szabina a legjobb 16 közé jutással 320 olimpiai kvalifikációs pontot gyűjtött, de ezzel sajnos nem tudott közelebb kerülni az olimpiai induláshoz. – Az első mérkőzésen nagyot küzdöttem, de sikerült felülkerekednem, a másodikon már papírforma szerint is győznöm kellett. Nem volt túl szerencsés ez az ág, hiszen a mostani ellenfelem a regnáló Európa-bajnok volt. Valamiért itt Budapesten kifejezetten gyorsan szokott ellenem diadalt aratni, lehet, hogy ő is buzdításnak éli meg a páratlan magyar közönséget. Az elmúlt időszak több kisebb sérülés és a rengeteg utazás miatt kifejezetten nehéz volt számomra, ettől függetlenül ma elhittem, hogy bennem van a jó szereplés, és ez az első két küzdelemben ki is jött. Előttünk viszonylag sok időt töltöttek a tatamin a felek, ezért jóval nagyobb erőfeszítés volt visszanyernem a koncentrációmat, talán ezen is múlt most ez a vereség. Törekszem arra, hogy egyre erősebb legyek, és a súlyommal kapcsolatos problémák is elháruljanak, hogy még nagyobb esélyekkel vághassak neki a jövőben egy-egy versenynek – mondta Gercsák Szabina.

A 90 kilogrammos súlycsoportban a junior és ifjúsági Eb-érmes Sáfrány Péter premierjére került sor, először szerepelhetett felnőtt világbajnokságon. A Miskolci VSC fiatal reménysége vazaris hátrányba került a friss Asian Open-győztes kazah Muzappanovval szemben, de harcosan lépett fel a folytatásban és egyenlíteni tudott. Hosszabbítás következett, amelynek második percében a magyar versenyző megkapta a harmadik intését is, így nem folytathatta a küzdelmeket.

Maximálisan odatettem magam ezen a mérkőzésen, de a hosszabbításra elfogyott az erőm, már nem tudtam úgy odafigyelni a dobásokra és a fogásokra sem. Volt egy ipponom, amit akár meg is adhatott volna a bíró, de végül nem ez történt. A korosztályos viadalok és ez a világbajnokság ég és föld színvonalban, ezt most is éreztem. A tapasztalat, az edzésmennyiség az idősebb, rutinosabb versenyzők mellett szól, nekik már kevésbé okoz nyomást ez a közeg. Azon fogok dolgozni az elkövetkező időszakban, hogy ez nekem se jelentsen problémát és egyre jobb legyek – fogalmazott az összecsapás után Sáfrány Péter.

A világbajnokság mai 6. versenynapján két honfitársunkért szoríthatunk. Különös tétje is lesz ennek a napnak, az Atomerőmű SE 100 kilós Grand Slam-győztese, Cirjenics Miklós ugyanis Tokióért harcol. Nem csupán a részvételért, hiszen az kontinentális szabad-kártyával már nagy valószínűséggel az övé lenne. De ha sikerülne bekerülnie a direkt kvótások közé (ehhez legalább két mérkőzést kell nyernie), akkor a kijutás mellett a szabad-kártyát átadhatná a pillanatnyilag mögötte legmagasabban jegyzett válogatottbeli társának, Ungvári Miklósnak.

A ceglédiek fiatalja, a 19 esztendős Vég Zsombor is tatamira léphet pénteken, pályafutásának első felnőtt világbajnokságán. A program, férfiak, 100 kg címvédő: Jorge Fonseca, portugál; magyar induló: Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE és Vég Zsombor, Ceglédi VSE); nők, 78 kg (címvédő: Madeleine Malonga, francia; magyar induló: nincs). 10 órakor a selejtezők, 17 órakor az érmes mérkőzések, döntők kezdődnek.

Szóljon hozzá!