ZETApress

hírportál

Kis foci-Eb történelem

49 éve negyedikek lettünk az Eb-n, s rövidesen újra próbálkozunk. Június 11-én pénteken kezdődik a tavalyról halasztott sorozat. Válogatottunk a lehető legnehezebb csoportba került: 15-én a címvédő Portugáliával és 19-én a 2018-as világbajnok Franciaországgal a Népstadionban, majd 23-án Németországgal Münchenben kell megmérkőznünk.

Eddig 13 kontinens-bajnokságot rendeztek, az elsőt 1968-ban. A németek háromszor lettek aranyosak, a franciák és a spanyolok pedig kétszer-kétszer nyertek. Csehszlovákia elsősége 1976-ban meglepetésnek számított, ugyancsak váratlan volt Dánia aranyérme 1992-ben és Görögországé 2004-ben. A további három aranyon Olaszország, Hollandia és Portugália osztozott – tudtuk meg Takács Gábortól.

A mieink 1972-ben érték el legjobb Eb-eredményünket, amikor negyedikek lettünk. Válogatottunk 2016-ban is ott volt a legutóbbi Eb-n. Azóta is emlékszünk az euforikus hangulatra. Több ezren a francia helyszíneken drukkoltak, jóval többen pedig itthon a képernyők előtt ünnepeltek. A Nagykörúton a villamosforgalom is leállt, amikor a Margitszigetről vonult a tömeg a sikeres meccs után. Az elsőn Ausztriát vertük 2:0-ra Bordeaux-ban, a másodikon Marseille-ben Izlanddal 1:1-et, a harmadikon Lyonban a tornagyőztes Portugáliával 3:3-at játszottunk. Az F-csoport győzteseként jutottunk a nyolcaddöntőbe, de Toulouse-ban 4:0-ra kikaptunk a belgáktól. Másnap este mégis hatalmas ünneplő tömeg várta őket a Hősök terén, ahová rendőri felvezetéssel jöttek Ferihegyről.

Szóljon hozzá!