ZETApress

hírportál

Balatoni bringások

Óriási érdeklődés mellett zajlott le a 7. McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton – tudatták sajtósaik. A vírushelyzet miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, a tömeges rajtok helyett folyamatos rajtoltatással indult el szombaton az immár 7. alkalommal megrendezett McDonald?s BringaMánia Tour de Balaton mezőnye.

A siófoki Újhelyi strandról útnak induló 2200 túrázónak idén is hamisítatlan balatoni bringás élményben lehetett része. A választható 5 távnak köszönhetően bármely korosztályba tartozó sportkedvelő megtalálhatta a számítását. A résztvevők között idén is elindultak a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány jótékonysági nagykövetei, akik a Debrecenben épülő első hazai Ronald McDonald Családközpont támogatására gyűjtöttek adományokat.

A résztvevők idén is 5 különböző táv közül választhatták ki az igényeiknek és felkészültségüknek leginkább megfelelőt. A legnagyobb kihívást jelentő Balaton XL és L távoknak közel 1000 bringás vágott neki. A 206 kilométeres, embert próbáló Balaton XL túra a hajnali órákban indult és az óramutató járásával megegyező irányban kerülte meg a tavat. A szintén reggel startoló Balaton L túra valamivel rövidebb volt – az indulóknak csupán 168 kilométert kellett megtenniük a tó nyugati medencéje körül. Ezt a túrát idén is a megfelelő védelmi intézkedések mellett zajló közös kompozás tette még nagyobb élménnyé. Délelőtt indult a harmadik, Balaton M névre keresztelt túra is, 78 kilométeres távon. A túrázók Szántód felé vették az irányt, és egy rövid tekerés után komppal szelték át a Balatont. A Tihanyba érkezést követően a résztvevők kelet felé haladva tértek vissza Siófokra. A Balaton S túrát kifejezetten a családok igényeihez igazították. A balatonföldvári fordítóponton keresztül haladó 30 kilométeres táv hosszabb menetidővel és a fordítóponton tartott pihenővel ideális hétvégi bringás programot jelentett minden korosztály számára. A távok sorát a Siófokon maradó Balaton XS köröcske zárta. Ezen a legkisebbek és családjaik bringázhattak összesen 6 kilométert, képzett túravezetők kíséretében.

A résztvevők között voltak a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány önkéntes nagykövetei is, akik évről-évre a Balaton XL, L és M távok teljesítését a sport teljesítmény mellett jótékony céllal is vállalják. Az egyforma, színes mezeikről felismerhető követeknek és nagylelkű támogatóiknak köszönhetően az idei évben a Debrecenben létesítendő első hazai Ronald McDonald Családközpont javára több mint ötmillió forintnyi adomány gyűlt össze.

A siófoki Újhelyi Strandon kialakított rendezvényközpontban a finom ebéd mellett családi programok várták a célba érkezőket. A McDonald?s sátrában masszőrök segítségével frissülhettek fel a túrázók, de a kiállítóknak köszönhetően volt kerékpáros ügyességi pálya, gyerekjátszóház, saláta, zöldségből és gyümölcsből készült italok és más frissítő ajándékok, a szerencsések pedig a különleges sportélményen túl értékes tombola nyereményekkel térhettek haza.

A jelenleg hatályos kormányrendeletnek megfelelően a rendezvényen csak védettségi igazolvánnyal vagy hivatalos sportolói igazolással lehetett rajthoz állni. Az ezekkel nem rendelkező nevezők programon kívül, önállóan teljesíthették a távokat, de az érmet, pólót és kulacsot is tartalmazó emlékcsomagot a túra végeztével ők is átvehették. Kötelező volt a maszk viselés a frissítőpontokon és a nevezési sátorban, a kézfertőtlenítők kihelyezése mellett pedig a szervezők a távolságtartásra is felhívták a résztvevők figyelmét.

A McDonald’s 2010-ben hívta életre a BringaMánia programot, mely a bringázás – mint bárki számára elérhető tömegsport – népszerűsítése mellett, segítséget kíván nyújtani a két-keréken közlekedő gyerekek és felnőttek számára a kulturált és biztonságos biciklizés elsajátításában. A program az évek során számos bringás sportrendezvénnyel, a biciklis KRESZ hazai ismeretének terjesztésével, oktatóanyagok készítésével is hozzájárult a kerékpározás népszerűségnek növeléséhez.

Szóljon hozzá!