ZETApress

hírportál

Bauhaus újra sárgában

A Veszprém és Tata közötti 142 kilométeres etap végén sprintbefutó döntött: a Bahrain-Victorious német sprintere, Phil Bauhaus megszerezte második szakaszgyőzelmét is az idei Tour de Hongrie versenyén, ezzel visszavette az összetett legjobbjának járó sárga mezt. A 2. szakaszról idekattintva olvashatunk.

A Tour de Hongrie 3. szakaszának rajtjára ünnepi hangulatban készülődtek tegnap délben a rendezők, Valter Attila Giro-sikerének tiszteletére rózsaszínű szalagot viseltek a szervezők, de ilyen szalagot kaptak a kísérőautók is. A nagy magyar siker erőt ad az itthon tekerőknek is, erről nyilatkoztak a Tour de Hongrie magyar indulói.

Tegnap délután a Veszprém és Tata között kijelölt 142 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terep várt a versenyzőkre, s már a szakasz első negyedében kialakult egy öt fős szökevénycsapat, amelynek tagjai megpróbálták a lehető legtöbb hegyi és gyorsasági részhajrá pontot begyűjteni.

A lengyel Voster ATS két lengyel menője, a piros mezes Maciej Paterski és Patryk Stosz gondoskodott róla, hogy a hegyi hajrák pontjainak többsége a csapatban maradjon, Hárskútnál és Pannonhalmán is elvitték az első helyet, így az már a szakasz felénél eldőlt, hogy a legjobb hegyi menőnek járó piros trikó marad a lengyeleknél.

A nap szökésében – ami már az első húsz kilométeren kialakult – öten harcoltak ki helyet maguknak, a két lengyel mellett a spanyol Lozano (Novo Nordisk), a szlovén Jarc (Adria Mobil) és Szöllősi Ferenc a magyar válogatottból tekert sokáig elöl. Az előnyük egyszer sem érte el a négy percet, a mezőny csak ennyire engedte őket előre, mindenesetre a nap összes részhajráján maguk között osztoztak a pontokon és az idő-jóváírásokon.

A hajrára Stosz leszakadt a szökevénybolyról, Szöllősiék pedig kitartóan próbálták tartani az előnyt, de ahogyan az várható volt, a sprintre készülődve az erős csapatok nagyobb tempóra kapcsoltak és bedarálták a szökést.

Alig öt kilométerre a céltól egy szerencsétlen bukás történt, a boly jobb szélén öten akadtak össze, sajnos köztük volt egy magyar bringás, Fetter Erik (EOLO-Kometa) is, szerencsére – ha némi hátránnyal is – végül célba tudott érni. A célegyenes előtti kanyarokban egy újabb bukás zavarta meg a sprinterek csapatainak munkáját, több esélyes is belekeveredett, így aztán az első etapon győztes német Phil Bauhaus és a két évvel ezelőtti Tour de France-on a sárga trikót is viselő holland Teunissen vívott kiélezett csatát a győzelemért. Olyan kicsi volt a különbség kettejük között, hogy célfotóra is szükség volt, amely Bauhaus sikerét erősítette meg. A Bahrain-Victorious első embere ezzel visszaszerezte a sárga és a zöld mezt is a versenyben.

A piros mez sorsa már a szakasz során eldőlt, azt Paterski viseli továbbra is, ahogyan a legjobb magyarnak járó fehér mez gazdája sem változott, továbbra is Pelikán János a legmagasabban rangsorolt hazai kerékpáros. Eredmények:

3. szakasz, Veszprém-Tata (142 km):
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) 3:17:30
2. Mike Teunissen (holland, Jumbo-Visma) a. i.
3. Fred Wright (brit, Bahrain-Victorious) a. i.
Az összetett versenyben: 1. (sárga mez az Aktív Magyarország-díjért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mez a Škoda- és az Europcardíjért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
A hegyi pontversenyben: 1. (piros mez a Cofidis-díjért) Maciej Paterski (Voster ATS)
A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mez a Magyar Közút Zrt- és a Bringasport-díjért) Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec)

Ma a Balassagyarmat és Gyöngyös-Kékestető között kijelölt 202 kilométeres útvonalon, hegyi befutóval teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során két hegyi (Mátraháza és Kékestető), illetve három gyorsasági (Szécsény, Mátrafüred és Mátrafüred) részhajrára is sor kerül. A rajt a balassagyarmati a Civitas Fortissima téren 12:40-kor lesz, a befutó pedig Gyöngyös-Kékestetőn, várhatóan 17:43-kor. A 4. szakasz a legjobb hegyi menőknek kedvez, és ez dönthet az összetett győztes személyéről is, akit a holnap délutáni 5. szakasz végén ismerünk meg a Hősök terén.

Szóljon hozzá!