ZETApress

hírportál

Kiesett a Diósgyőr is

Nem tudta legyőzni az ÚFC-t, még nehezebb helyzetbe került a DVTK: a bennmaradásért küzdő, utolsó előtti Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén nézők nélkül Miskolcon.

A több alapemberét nélkülöző kupadöntős észak-pesti csapat ezzel biztosította élvonalbeli tagságát, a DVTK viszont – amely az előző három meccsét megnyerte – már ezen a hétvégén kiesett. Mivel nem tudta begyűjteni mindhárom pontot, így már a Budafok kezében volt a sorsa. A BMTE hajtott is a Honvéd ellen, mert szívesebben utazott volna jövőre is Kispestre, mint Miskolcra.

A 3. helyen álló Fehérvár 3:1-re verte nézők nélkül az MTK-t csütörtök este a Hungária körúton. Az MTK pályaválasztóként idén továbbra is csak egyszer nyert, míg a Fehérvár Szabics Imre irányításával idegenben változatlanul nem kapott még ki. Az MTK a bajnoki idény korábbi két találkozóján legyőzte a Fehérvárt, amely két héttel ezelőtt a Magyar Kupa elődöntőjében vett először, majd ezúttal másodszor is revánsot a fővárosiakon.

Kikapott a PAFC Pakson: az Atomváros csapata 0:1-ről fordítva 4:2-re legyőzte a 2. helyezett Puskást a péntek esti mérkőzésén, így matematikailag még maradt esélye, hogy az utolsó körben odaérjen a bronzérmes pozícióba, míg a felcsútiak egyelőre nem biztosították be az ezüstjüket. A PAFC sorozatban 3. vereségét szenvedte el a bajnokságban, míg a Paks egymás után harmadszor nyert, és már hat meccs óta veretlen.

Döntetlennel bebiztosította bennmaradását a ZTE: a házigazda gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárdával 975 néző előtt szombat délután. A zalaiak kiesésére eddig is csak minimális esély volt, de a mostani pontszerzéssel matematikailag is biztonságban van az Egerszeg.

FTC-győzelem a Zsóry ellen Nguen-duplával: a bajnoki címvédését már korábban bebiztosító Fradi 2:1-re nyert 3627 néző előtt az Üllői úton szombaton este. Díszsorfalat álltak a bajnoknak a mérkőzés eleji bevonulásnál a mezőkövesdi játékosok. Az FTC és stadionjának üzemeltetője meghívta a mérkőzésre a nemzet hőseit, az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat, katonákat és katasztrófavédőket, akik a koronavírus-járványban szolgálták az országot. A hazai játékosok a bevonulás után tapssal köszöntötték azokat, akik közülük kijöttek az arénába.

Budafoki győzelmével bennmaradt a Honvéd, búcsúzik a DVTK. A kispestiek 1200 néző előtt 1:0-ra nyertek a sereghajtó BMTE otthonában vasárnap délután. A Honvéd ezzel a győzelemmel bebiztosította élvonalbeli tagságát, sőt az utolsó előtti fordulóban az is eldőlt, hogy a 31. fordulóban kiesett Budafokot a Diósgyőr követi az NB II-be. A BMTE 9 forduló óta nyeretlen a bajnokságban, melyeken nyolcadszor szenvedett vereséget.

Eredmények: DVTK-Újpest 0:0, MTK-Fehérvár 0:3 (0:1), Paks-PAFC 4:2 (0:1), ZTE-Kisvárda 0:0, FTC-Zsóry 2:1 (1:0), BMTE-Honvéd 0:1 (0:0). A jövő hétvégi záróforduló előtt 1. FTC 75, 2. PAFC 55, 3. Fehérvár 53, 4. Paks 50, 5. Kisvárda 43, 6. MTK 42, 7-8. ÚFC, Zsóry 39-39, 9-10. ZTE, Honvéd 37-37, 11. DVTK 33, 12. BMTE 27 pont. Holnap 20 órakor Fehérvár-ÚFC MK-döntő lesz a Népstadionban az M4 Sport kamerái előtt. Fehérvári győzelem esetén a 4. helyen álló Paks is elindulhat a Konferencia Ligában.

Szóljon hozzá!