ZETApress

hírportál

VW-ből Skodába

A Rali Eb-n a Herczig – Ferencz-duó Skodára vált! Új autóval és új csapattal vág neki az új szezonnak a Herczig Norbert – Ferencz Ramón ralipáros. A magyar kettős mostantól a Volkswagenből Skoda Fabia Evo-ba ül át – jelentették be a Herczig – Ferencz-duó Pécsett megtartott rendhagyó online sajtótájékoztatóján.

Ha úgy tetszik, valamilyen szinten hazatértem, hiszen a négy abszolút magyar bajnoki címemből hármat Skodával nyertem – mondta Herczig Norbert hozzátéve: egyben új csapat segíti versenyzésüket a jövőben. – A 9 évi profi együttműködés után a SKODA Rallye Team Hungary úgy döntött, hogy magyar szervizháttérrel folytatja tovább a versenyzést – tette hozzá Herczig.

A versenyzőpáros a jövőben a magyar Topp Cars Team autójával indul, és ha már jövő, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Herczigék teljes szezont autóznak 2021-ben a Rali Eb-n. – 2020-ra is teljes szezont terveztünk, de a járvány alaposan átírta gyakorlatilag mindannyiunk forgatókönyvét. Abban reménykedünk, hogy a tervezett nyolc futam mindegyikén rajthoz állunk – mondta Ferencz Ramón.

Herczig Norbert kiemelte, végre olyan tesztelési lehetőségek állnak előttük, amilyenre nagy szüksége van egy nemzetközi mezőnyben rendszeresen rajthoz álló ralipárosnak. – Magyarországon egyedülálló tesztprogramot teljesíthetünk. A mi sportágunkban ez kimondhatatlanul fontos faktornak számít. Főleg ‘talajváltáskor’ vesszük nagy hasznát, de a teszt ad lehetőséget arra, hogy kipróbáljuk az egyes beállításokat, és minél jobban összecsiszolódjunk az autóval – hangsúlyozta a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta.

A duó egyébként az elmúlt három évben egyaránt pontszerzőként zárt az abszolút értékelésben a rali Európa-bajnokságon. Eredményeikhez hasonló magyar teljesítményre – ha az abszolút összesítést nézzük – Ferjáncz Attila ’80-as évekbeli sikerei után nem nagyon volt példa.

A rali Európa-bajnokság május 6-án rajtol az Azori-szigetek Rallye-val és május 8-ig tart. A nyolc futamos kontinensbajnoki sorozat utolsó előtti állomása Magyarországon lesz, hiszen a Rallye Hungary október 22-én kezdődik és 24-én zárul – tudatta a VPB Kommunikáció.

Szóljon hozzá!