ZETApress

hírportál

A csapatfőnök bizakodó

A H-Moto Team tulajdonosa és csapatfőnöke úgy véli, most van esély arra, hogy egy tehetséges magyar versenyző bekerüljön a Moto GP valamelyik kategóriájába: Senki sem lehet sikeres, ha nincs mögötte a CSAPAT! – vallja Kelemen Krisztián.

Nagy tervekkel várták a 2020-as szezont, ám a világjárvány kis híján keresztül húzta azt. Ám nem olyan fából faragták Kelemen Krisztiánt, a H-Moto Team tulajdonosát és csapatfőnökét, hogy csak úgy feladja a terveit. Mindent megtett, amit a körülmények engedtek neki, így versenyzői – Kovács Bálint és Kakuszi Ádám – több bajnokságban, kupasorozatban bizonyíthatták tehetségüket.

A mindig optimista sportvezető hisz abban, hogy a sport világában lassan, de biztosan normalizálódik minden, és azt reméli, hogy az általa irányított sportolók nemzetközi szinten is képesek lesznek bebizonyítani, hogy a magyar motorversenyzők sem rosszabbak, mint más országbeli vetélytársaik. – Milyen tervekkel várta a 2020-as szezont, főleg annak tükrében, hogy a tavalyi év kifejezetten jól sikerült? – kérdezte Molnár Ádám kommunikációs vezető.

K.K: Nagy terveink voltak a 2020-as évre. Elsősorban a New2Project-tel kapcsolatos közös munka kapcsán és az Endurance világbajnokságot illetően. Bálintot akartuk minél erősebb sorozatokban versenyeztetni, hogy a szintlépése mihamarabb lehetséges legyen.

Sajnos az idei fő cél, az Endurance-vb a csapattól független okok miatt meghiúsult. Mekkora háttérmunka kellett ahhoz, hogy a versenyzők érdekeinek megfelelően nagyon gyorsan váltani tudjon a gárda, és megfelelő lehetőséghez juttassa motorosát?

K.K: Sokat dolgoztunk, hogy szerepelni tudjon Bálint az Endurance világbajnokságon. Nagyon bosszantó volt tehetetlenül figyelni az események alakulását, hisz eddig azért a helyszínen is jelen tudtunk lenni. Egy biztos, rengetegen segítettek abban, hogy Bálint szerepelni tudjon. Külön köszönöm Bulcsu Rezső, Hermann Henrik és Franck Vayssié önzetlen segítségét. Minden rosszban van valami jó, ebben az esetben az, hogy Kovács Bálint nevét rengetegen megismerték az EWC padokkban, amire a jövőben építhetünk.

Noha az év az immár megszokott spanyolországi teszteléssel kezdődött, a COVID-járvány alaposan átírta az elképzeléseket. Mit tart 2020 csúcspontjának, illetve mélypontjának?

K.K: A mélypont az volt, amikor nem tudtunk semmit tervezni, mert mindenki be volt zárva a szezon kezdetekor. A csúcspont a sikeres spanyolországi szereplés, valamint a megállapodásunk a jövő évadra a New2Project-tel.

Több fontos kormányzati bejelentés is történt a motorsporttal kapcsolatban. Van esély arra, hogy a sportág előtérbe kerülésével valamelyik versenyzője előtt megnyílik a legmagasabb nemzetközi karrier lehetősége?

K.K: Nagyon nagy előrelépést várok attól, ha a tervek egészében vagy csak részleteiben megvalósulnak, ami az utánpótlásfejlesztést jelenti, jelentheti a motorsport számára. Hisz az eddigiekhez képest mindenképp pénz kerül a rendszerbe, ami mindenkinek segíti majd az életét. Természetesen két lábbal állok a földön, és Bálintra komoly szerep hárul a jövő építésében, hisz fiatal, tehetséges, sikeres versenyző, nem mellesleg jó tanuló és megvan benne az empátia a tudása átadásához. Röviden, követendő példa mindenki számára. Eddig is úgy tartottam, hogy amit kimotorozott a pályán, azt annak, aki jobb akar lenni nála, meg kell tudnia javítani. Leraktunk egy viszonyítási alapot, amihez lehet a teljesítményeket mérni 12 éves kora óta.

Mitől tud a H-Moto Team még mindig sikeres lenni? Mi kell ahhoz 2021-ben, hogy ez ne változzon meg?

K.K: Nem tudok egy dolgot kiemelni, hogy mi a sikereink titka. Az első, ami eszembe jut, az a CSAPATMUNKA! Egy versenyző sem lehet sikeres, ha nincs mögötte egy csapat. A legegyszerűbb, ha egy példát hozok. Bálint fejlesztésében nap nap után a saját területén 6-8 ember dolgozik! Ennek az energiának, ha jó a versenyző, a köridőn és a sikerességen is meg kell látszódnia. Ezek alapján nem túlzó kijelentés, hogy jó úton járunk. Folyamatosan keresem a fejlődés lehetőségeit, 2021-ben a legnagyobb előrelépést a kommunikációnktól várom.

Lát-e valós esélyt arra, hogy egy, bizonyos szinten már eredményeket elérő magyar motoros – akár Kovács Bálint – eljusson a MotoGP-be? Hiszen oda a pénz kevés, oda már csak meghívással lehet bekerülni…

K.K: Vannak tehetségeink, mint minden más nemzetnek. Ám most egy igazi ütőkártya került a kezünkbe azzal, hogy egy Moto GP pályát építhetünk, illetve lesz magyar vb-futam is. Őszintén remélem, hogy a döntéshozók okosan játsszák ki az ászainkat, és ha egyelőre a királykategóriába még nem, de a Moto GP valamelyik kategóriájában már lesz magyar versenyző a hazai futamon.

Milyen konkrét tervek vannak 2021-re? Bálint és Ádám milyen irányban halad tovább?

K.K: Ádám kategóriaváltás előtt áll, hisz minden vágya, hogy a 600-as kategóriában kipróbálhassa magát. Szülei és mi is segíteni fogjuk, ahogy bírjuk, és hisszük azt, mihamarabb rátalál a kategóriában a sikerhez kellő stílusára. Ebben lesznek csapaton kívüli segítségei is, aminek én személy szerint nagyon örülök, és bizakodva várom az évadát. Bálinttal a Spanyol Superbike Bajnokságot tervezzük a New2Project új építésű Yamaha R1-én. Emellett komoly tárgyalásban vagyunk egy Top 10-es EWC-s csapattal, ahol reményeink szerint egész évben egy R1-gyel gyűjtheti a kilométereket és a vb-tapasztalatot Bálint. A három évvel ezelőtti irányváltásunk, amikor is inkább kevés versenyzővel kezdtünk dolgozni, továbbra is tartjuk, jelenleg nem tervezzük a bővítést a versenyző létszámban, de a tervek azért vannak, hogy változtassunk, ha kihívást jelent egy új pilótával a munka.

Szóljon hozzá!