ZETApress

hírportál

Büntető hosszabbításban

Az Újpest ötgólos meccsen győzte le az ZTE-t. Az ÚFC úgy győzte le 3:2-re a Megyeri úton a ZTE-t a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójából tegnapra halasztott mérkőzésen, hogy háromszor jutott egygólos előnyhöz, a vendégek pedig csak kétszer tudtak egyenlíteni.

Távozik az ÚFC edzője. A június elsején kinevezett szakvezető tegnap este, a ZTE 3:2-es legyőzése után az M4 Sport élő adásában jelentette be, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a fővárosi lila-fehérek kispadján. Riporteri kérdésre Rogan úgy fogalmazott: a vezetőséget kellene megkérdezni távozása okairól. A szerb tréner 23 bajnoki mérkőzésen irányította az Újpestet, amely kilenc győzelem mellett hatszor döntetlent játszott, nyolcszor pedig kikapott.

Az ÚFC röviddel ezután közölte, hogy a klub vezetősége és tulajdonosa az elmúlt hónapok teljesítményét figyelembe véve döntött úgy, hogy szerződést bont a vezetőedzővel, s meg is nevezte utódát. Januárjától az 55 éves német Michael Oenning irányítja a csapatot, másodedzője Gál István lesz. Víg Péter és Babócsy András továbbra is a szakmai stáb tagja marad. Magyarországon is dolgozott már, hiszen 2016 és 2018 között a Vasas FC-t előbb az élvonalban tartotta, majd a követő évben 3. helyig és Európa-liga-selejtezőig vezette. Azóta a Magdeburg, majd a görög Arisz Szaloniki trénere volt.

Budafoki győzelmével elmozdult a kieső helyről a Bp. Honvéd: 2:1-re nyert az újonc BMTE ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójából tegnap estére halasztott mérkőzésen. A vendégek egyenlítő gólja a 45+2. percben büntetőből született. A Budafok nyeretlenségi sorozata immár nyolc bajnoki meccs óta tart, ebben az időszakban két döntetlen mellett ez volt a hatodik veresége, így az idény során először kieső helyre került a tabellán. A Honvéd a mostani szezonban 10. alkalommal került hátrányba, de most először tudott fordítani és győzni.

Eredmények: ÚFC-ZTE 3:2 (1:1) és BMTE-Bp. Honvéd 1:2 (1:1) A tabella alsó harmada a vasárnap leírtakhoz képes így módosult: …9. ÚFC 19, 10. Bp. Honvéd 17, 11. BMTE 15, 12. DVTK 10 pont. A góllövő listát Hahn (Paks) 9, valamint Nguen (Ferencváros) és Petrjak (MOL Fehérvár) 7-7 góllal vezeti.

Szóljon hozzá!