ZETApress

hírportál

Karate Eb 2021 Porecben

Megvan a 2021-es felnőtt karate Eb új helyszíne. A horvátországi Porecben kerül sor május 19-e és 23-a között a jövő évi felnőtt karate Európa-bajnokságra. A verseny rendezését azután nyerte el déli szomszédunk, hogy az eredetileg Göteborgba tervezett kontinensviadaltól a svéd rendezők novemberben a koronavírus járványhelyzet bizonytalanságai miatt visszaléptek.

Az Eb fontosságát növeli, hogy a tokiói olimpia – ahol a karate történetében először programra került – pontszerző sorozatának egyik állomása lesz, ezért az esemény lebonyolításában társrendezőként vesz részt az Európai Karate Szövetség (EKF). A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a svéd lemondást követően a horvát szövetség mellett Azerbajdzsán, Bulgária, Lengyelország és Spanyolország is jelezte rendezési szándékát.

A WKF arról is beszámolt, hogy az új helyszínnel az Európa-bajnokság földrajzilag a kontinens közepére kerül, könnyebb elérhetőséget biztosítva ezzel az országok többségének, a szervezők pedig rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy a koronavírus helyzet alatt miként lehet biztonságos körülmények között karate versenyt rendezni.

Az Európa-bajnokság három héttel előzi majd meg a tokiói olimpia utolsó karatés kvótaszerzési lehetőségét, az úgynevezett kvalifikációs tornát, amelyet június 11-e és 13-a között Párizsban tartanak – tudatta Turák Péter, a Magyar Karate Szövetség sajtófőnöke.

Szóljon hozzá!