ZETApress

hírportál

Húsz éve Eb-t nyertünk

December 3-a és 20-a között Dániában rendezik a 14. Női Kézilabda Európa-bajnokságot, amelyen 16 válogatott, köztük a magyar is részt vesz – tudatta Takács Gábor.

A mieink a sorsoláskor a C-csoportba kerültek. Mérkőzéseinket Koldingban játsszuk: december 4-én 18:15-kor Horvátország, 6-án 16 órakor Szerbia, s végül 8-án 20:30-kor a tavalyi világbajnok Hollandia ellen. A mérkőzéseket – mint pénteken megírtuk – a Sport1 közvetíti majd. A kvartettből az 1-3. jut a középdöntőbe, ahova a csapatok magukkal viszik az egymás elleni eredményeiket. Ha válogatottunk továbbléphet, akkor a D-csoportban szereplő lengyel, német, norvég és román válogatott közül kap három ellenfelet és szintén Koldingban játszhatja meccseit.

Előkészületi mérkőzésen Trollhattanban szombaton 28:27-re vertük a svédeket, míg vasárnap 31:25-re kikaptunk tőlük – láthattuk a Sport2-n. Az eddigi kontinensviadalokon Norvégia bizonyult a legsikeresebbnek, hétszer végzett az 1. helyen. Dánia háromszor, Montenegró és a címvédő Franciaország pedig egyszer-egyszer ünnepelhetett Eb-aranyat. Számunkra a 2000-es torna a legkedvesebb, amelyet a mieink megnyertek. Az örök-ranglistán Magyarország az igen előkelő 3. helyen áll egy arany- és az 1998-as, 2004-es és 2012-es három bronzéremmel.

Szóljon hozzá!