ZETApress

hírportál

Tíz magyar érem Leveleken

Három első, hat 2. és egy 3. helyet szereztek a magyarok a Nyíregyháza melletti Leveleki Szabadidőpart taván megrendezett jet-ski Eb- és junior vb-futamon. A hazai rendezésű világversenyt és a magyarok szereplését egyaránt a várakozásokat felülmúló sikernek nevezte Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.

A Magyar Nagydíjon – ahol géposztályonként három futam alapján alakult ki a végeredmény – a hazai színeket képviselő 23 jet-skis közül Szabó Barnabás, Major Marcell és Markus Erlach is fölényesen, három elsőséggel nyerte meg kategóriájának Európa-bajnoki küzdelmeit. Szabó Barnabás a Ski GP3-ban bizonyult a leggyorsabbnak, Major Marcell a Runabout GP4-ben diadalmaskodott, a magyar licensszel indult osztrák Markus Erlach pedig a veteránok Ski GP1-es versenyszámában győzött.

A többi magyar közül a veterán Kéri Attila 2. lett, és ezüstérmet szerzett a junioroknál a 13 év alattiak között ifjabb Komonyi Lajos, valamint a 13-15 évesek mezőnyében Jászai Csongor. A két fiatal magyar tehetség a junior világbajnokság versengésében szintén a 2. helyet szerezte meg.

A két versenyszámban rajthoz álló Fröhlich Kata versenyzése során begyűjtött egy ezüst- és egy bronzérmet – tudatta az NVESZ Sajtó. Szombati sikereinkről és dr. Szabó Tünde államtitkár látogatásáról idekattintva olvashatunk.

Rendkívül elégedettek vagyunk a válogatott teljesítményével, összejött az előzetesen áhított tíz érem, ami a junior versenyzők rendkívül jó szereplésének is köszönhető. Eleve nagy öröm, hogy 22 nemzet 110 versenyzője eljött ebben a járvánnyal terhelt időszakban, és azt hiszem, hogy senki nem vitatja, hogy egy nagyon jól megszervezett világverseny van mögöttünk. A nemzetközi szövetség vezetői is a legnagyobb elismeréssel beszéltek a magyar szövetség munkájáról – értékelt Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke, aki a veteránok között maga is vízre szállt.

A jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki sorozat az idén a koronavírus járvány miatt mindössze két versenyből áll: a második fordulót a jövő hétvégén rendezik Lengyelországban.

Jet-ski Eb- és junior vb-futam leveleki magyar érmesei:

Európa-bajnokság:
Ski GP3: 1. Szabó Barnabás
Runabout GP4: 1. Major Marcell, … 3. Fröhlich Kata
Runabout női GP4: 2. Fröhlich Kata
Ski veterán GP1: 1. Markus Erlach
Runabout veterán GP1: 2. Kéri Attila
Ski junior 3.3: 2. Jászai Csongor
Ski junior 3.2: 2. ifj. Komonyi Lajos

Junior világbajnokság:
Ski junior 3.3: 2. Jászai Csongor
Ski junior 3.2: 2. ifj. Komonyi Lajos

Szóljon hozzá!