ZETApress

hírportál

Dán szakaszgyőzelem

A dán bajnok szakaszgyőzelmével kezdődött a Visegrad 4 Juniors kerékpárverseny. Pontban déli 12-kor a vásárosnaményi Hunor Hotel elől indult az első magyarországi ifjúsági világkupa-futam nyitószakasza – tudatták a szervezők.

A Nyírség és a Bereg határán lévő település, valamint Nyíregyháza között 95 kilométer várt a mezőnyre, két gyorsasági részhajrával: Kisvárda, Zsinagóga 25,3 km és Nyíregyháza, Vadaspark 72,5 km. Az éles rajtot követően a német válogatott diktálta a tempót, minden akcióra mozdulva és semlegesítve azokat. Az első részhajrához együtt érkezett a mezőny, a német Luca Dressler nyerte meg a sprintet az olasz Manuel Oioli és az osztrák Stefan Kovar előtt. Ezt követően kissé megnyugodtak a kedélyek, féltávnál két kisebb bukás borzolta a kedélyeket.

Nyíregyházához közeledve a második részhajrán újra Dressler és Oioli feszült egymásnak, ezúttal utóbbi volt a gyorsabb, a harmadik helyért járó jóváírást az észt Egbert Johanson zsebelte be. A körpályára beérve a dán és a német válogatott növelte a tempót, amelynek hatására többen is leszakadtak. A folyamatos próbálkozások ellenére ellépnie senkinek sem sikerült. A dán válogatott vezette fel az utolsó körben a mezőnyhajrát, amit az újdonsült ifjúsági nemzeti bajnokuk, Tobias Lund Andersen nyert meg az olasz Armando Lettiero és a német Benjamin Boos előtt. A legjobb magyar, a válogatottat erősítő Sánta Ármin lett, aki tizennegyedik helyen zárt.

Nagyon sokat köszönhetek a csapatomnak, remek felvezetést kaptam az utolsó kilométereken, ennek eredményeképpen nyertem meg a szakaszt. Előzetesen az volt a tervünk, hogy minél több energiát spóroljunk, mivel a holnapi időfutam sok mindenről dönthet összetettben. Bízunk benne, hogy hasonlóan eredményesek lehetünk a folytatásban is és esélyünk lehet a sárga trikó megőrzésére – mondta a célba érkezést követően Tobias Lund Andersen.

Sikerült tartanunk magunkat az előzetes tervhez, azaz, hogy én leszek a vonat végén a sprintben. Az volt az elképzelésünk, hogy az első részhajránál lepróbáljuk a sprintfelvezetést, sajnos azonban ez nem sikerült. Ez a tizennegyedik hely nem olyan rossz, annak ellenére, hogy eléggé kaotikusra sikerült a vége. A németek és a dánok nagyon erősek, remekül kontrollálták a történéseket. Összetettben Mészáros Bence és Szijártó Zétény minél jobb helyezéséért dolgozunk, reméljük, hogy ők a holnapi időfutamon jó eredményt tudnak majd elérni, én pedig az utolsó két etap hajráiban bízom – nyilatkozta a legjobb magyar versenyzőnek járó trikó felvételét követően Sánta Ármin.

Eredmények 1. szakasz, Vásárosnamény – Nyíregyháza 95 km

1. Tobias Lund Andersen (Dánia) 2:07:46
2. Armando Lettiero (Olaszország) + 2 mp
3. Benjamin Boos (Németország) + 2 mp
4. Stefan Kovar (Ausztria) + 2 mp
5. Manuel Oioli (Olaszország) + 2 mp
6. Josef Cekal (Csehország) + 2 mp
7. Ludovico Crescioli (Olaszország) + 2 mp
8. Alessandro Romele (Olaszország) + 2 mp
9. Dominik Weiss (Svájc) + 2 mp
10. Gustav Wang (Dánia) + 2 mp

14. Sánta Ármin (Magyarország) + 2 mp

Összetettben győzelmével szintén Tobias Lund Andersen (Dánia) ölthette magára a sárga trikót, előnye a jóváírásoknak köszönhetően hat másodperc Armando Lettiero (Olaszország) előtt, míg a harmadik Manuel Oioli (Olaszország). Legjobb magyarként Sánta Ármin (Magyarország) a tizenötödik helyről várja a folytatást.

Összetett

1. Tobias Lund Andersen (Dánia) 2:07:36
2. Armando Lettiero (Olaszország) + 6 mp
3. Manuel Oioli (Olaszország) + 7 mp
4. Luca Dressler (Németország) + 7 mp
5. Benjamin Boos (Németország) + 8 mp
6. Stefan Kovar (Ausztria) + 11 mp
7. Egbert Johanson (Észtország) + 11 mp
8. Josef Cekal (Csehország) + 12 mp
9. Ludovico Crescioli (Olaszország) + 12 mp
10. Alessandro Romele (Olaszország) + 12 mp

15. Sánta Ármin (Magyarország) + 12 mp

Trikóviselők

Összetett verseny, sárga trikó: Tobias Lund Andersen (Dánia)
Pontverseny, zöld trikó: Manuel Oioli (Olaszország)
Legjobb magyar versenyző: Sánta Ármin (Magyarország)
Legjobb cseh versenyző: Josef Cekal (Csehország)
Legjobb lengyel versenyző: Mateusz Cywinski (Lengyelország)
Legjobb szlovák versenyző: Timotej Piliarkin (Szlovákia)

A Visegrad 4 Juniors kerékpárverseny holnap délelőtt egy 4,5 kilométeres egyenkénti időfutammal folytatódik Nyíregyháza belvárosában. A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.

Szóljon hozzá!