ZETApress

hírportál

Vágták októberig

Az első, gyenesdiási előfutammal augusztus 16-án vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, a döntő a tervek szerint október 10-11-én szombat-vasárnap lesz a budapesti Hősök terén. Ha az októberi járványhelyzet úgy kívánja, az eseményt közönség nélkül rendezik meg, de a programok tv-közvetítésben követhetők lesznek.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az Operatív törzzsel való egyeztetések döntik el. A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg. A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot. Minden helyszínről az 1-4. helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a Nemzeti Lovardában délelőtt a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig. Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kicsihuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg. Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz. A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, Mura-vidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére. A Kicsihuszár Vágták előfutamairól az 1-2. helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabad-kártyával kerülhetnek be – mondta el a versenyigazgató hozzátéve: a verseny győztese ötmillió forint jutalomban részesül.

Szóljon hozzá!