ZETApress

Idén szervezik meg az első, kizárólag nőknek szóló vitorlásversenyt a Balatonon! Végre Magyarországra is megérkezett a női regatta! – tudatta Sárréti Anita PR menedzser.

Július utolsó hétvégéjén rendezik meg az első, csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagy-hajós pályaversenyt Magyarországon. Sabján Annamária, a 4Ladies Cup-Hungary megálmodója részletezi, honnan jött az ötlet az első hazai, különleges, Keszthelyre szervezett futamra, milyen érzés nőként versenyezni. Mesél arról is, milyen kalandokba keveredtek az évek során.

– Mi is a 4Ladies Cup-Hungary?

S.A: A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagy-hajós pályaverseny. A szervezők célja a kizárólag nők számára rendezett versenyek felkarolása a tavon és egy, az eddigi gyakorlattól teljesen eltérő, bár nemzetközi versenyeken gyakori versenyzési módszer bemutatása. A Balatonon számos, különböző típusú versenyt rendeztek, és rendeznek is, de ehhez hasonló még nem volt. Ez a július 24-26-ig tartó megmérettetés az európai női regatták hagyományait kívánja követni, mint a Helga Cup, Sisi Cup, PMS Zena Regatta Horvátországban vagy a Ladies Only International Regatta Kijevben.

– Honnan jött az ötlet az itthoni szervezésre, megvalósításra?

S.A: Gyerekkorom óta vitorlázom, de tengeren 15 éve kezdtem, és mint kapitány úgy éreztem: Milyen vagány, hogy csak nőkkel indulunk el a versenyen! Akkor természetesen férfiak ellen vitorláztunk. Részt vettünk pár olyan versenyen is, ami csak a nőknek szólt, és éreztük, hogy egész más hangulata volt a versenyzésnek. Ezek a versenyek különböznek, mégpedig abban, hogy tényleg egyenlő körülmények között, egyenlő esélyekkel, ugyanolyan hajókkal megyünk, és mérjük össze a tudásunkat. Korábban mi is Horvátországba kaptunk meghívást egy kizárólag nők számára indított vitorlásversenyre. Ezt ráadásul minden évben, stílusosan március 8-án rendezik meg. Immár 4. alkalommal voltunk ott, és annyira megtetszett ennek az egésznek a miliője, ahogy fogadtak minket, és a helyiek kedvessége, hogy úgy gondoltuk, ezt meg szeretnénk mutatni más női vitorlázóknak is. Ezért elhívtunk Magyarországról még egy női csapatot. Még akkor és ott megbeszéltük egymás közt, hogy nekünk is kell egy ilyet szervezni itthon.

– Hogyan éli meg nőként ezt a sportot? Mikor és hogyan kezdte?

S.A: A vitorlázásban édesapám nagyon profi mancsaft (a vitorláshajó legénységének egy tagja) volt, és nagyon tetszett a természet közelsége. A versenyszellem megvolt bennem is, úgyhogy később sem gondolkoztam más sportban.

– Családjával együtt versenyzik?

S.A: A legfontosabb futamokon a saját csapatommal veszek részt, de sokszor a férjemmel is versenyzem, az idei szezont is így kezdtük. Ilyenkor a munka és a magánélet keveredik, érdekes érzés, de a legjobb így nyerni.

– Ön az első magyar, női tengeri csapat alapítója. Mi célból hozta létre?

S.A: Szeretek nőkkel együtt vitorlázni. Már sok mindenkivel vitorláztam együtt, férfiakkal és nőkkel is, mindenféle összetételű csapatban. De amikor csak a lányok vannak a hajón, akkor az egész más. Mindent, nyíltan és őszintén ki tudunk mondani egymásnak. Nincs sértődés, nincs hiszti, mindenki szereti, és végzi a feladatát. Különleges érzés.

– Férfiaknál ez nem így van?

S.A: Tisztán férfi csapatban a nyers erő és nyerni akarás mindennél fontosabb. Tisztán női csapatban az a nehezebb a férfi csapatokkal szemben – hogyha ellenük kell versenyeznünk -, hogy amikor nagy szél van és ugyanolyan hajóval, ugyanolyan körülmények között vagyunk, szinte biztosan ők nyernek, hiszen ők súlyosabbak a kilogrammokat illetően. Általában, testalkatuknál fogva erősebbek, tehát ők gyorsabban végre tudják hajtani a manővereket, amivel pedig centiket nyernek, és ezek a verseny során összeadódnak, amiből a végén lesz egy-két hajóhossznyi előnyük. Vagyis hiába teszünk meg mindent tökéletesen, mégis hátrányba kerülhetünk. De csak ezzel az egy hátránnyal kell szembe néznünk a férfiakkal szemben. A férfiak érzelmeiről nem tudok, de ha nők vagyunk együtt, mások a rezgések. Harmonikusabb az együttműködés, könnyen tudunk egymás keze alá dolgozni, egyenrangúak vagyunk.

– Mi volt a legfélelmetesebb és legcsodálatosabb élménye a tengeren?

S.A: Mind a kettő a Rolex Middle Sea Race-hez kapcsolódik. A legcsodálatosabb az volt, amikor Sibenikből vittük le a hajót Máltára és a szétszakadt genakkerünket (hátszélvitorla) muszáj volt megragasztani még ott a vízen. Miközben ezen dolgoztunk, egy 20 fős delfincsapat került mellénk, és körülöttünk ugrált. Ilyet még soha nem láttunk, főleg nem a saját szemünkkel. Úgy játszadoztak körülöttünk, mintha direkt azt élveznék, hogy van közönség. Keresztül-kasul, előre, hátra, fantasztikus, egészen magával ragadó volt. Azóta sem láttam ilyet, és ez az egész nagyon megragadt bennem. Mire elővettük volna a fényképezőgépet, addigra véget is ért a show, így ez csak a lelkembe tudott bevésődni, de hálás vagyok érte. Aztán szépen lement a verseny, mondjuk ott borultunk is egyet, úgyhogy innentől kezdve kicsit megingott bennem a bizalom a hajóval kapcsolatban. Hazafelé nagyon erős Jugo (monoton, délkeleti szél) fújt, négyen voltunk a hajón, öt-hat méteres hullámokban 16-18 csomós sebességgel robogtunk az éjszakában. Nagyon aggódtunk, hogy vajon kibírja-e a Balatonra tervezett hajó a tengert. Az egyik legfélelmetesebb dolog az volt, amikor már egész közel értünk a partokhoz, és a visszaverődő hullámoktól kockás lett a víz. A sötétben nem láttunk semmit. Meg kellett halzolni, (hátszélben való fordulás), de végül mégsem vállaltuk, hanem inkább egy szamárfordulót (270 fokos forduló a széllel szemben) csináltunk. Lényegében az egész utazást végig imádkoztuk, csak hogy hazaérjünk az Adria közepéről. Volt olyan is, amikor 60 csomós szélbe kerültünk. Soha nem láttam még ilyennek a tengert. Itt már nem is csíkos volt a víz. Porzott a tenger, az egész vízfelület fehér habbá változott. Van ugye az a szint, amikor a habok csíkokba rendeződnek, és amikor már eltűnik az a csík is, csak a fehér hab takarja az egészet, az elég félelmetes. Ott is volt izgalom a 49 lábas hajóval.

– Hogyan gondol ilyenkor a családra? Szakma, kihívás, érzelmek? Hogyan működnek a nőknél?

S.A: Szakmailag minden verseny nehéz és egy új kihívás, de talán az az egyik legnehezebb dolog, hogyha otthonról, a családról kapunk valami rossz hírt. Volt olyan, hogy lázgörcse volt az egyik gyermekemnek, vagy éppen megtudtam, hogy a másik nagyon beteg. Ezt feldolgozni – talán a legnehezebb. Miután a tenger közepéről nem tudok hazamenni, csak az marad, hogy tudom, otthon van a férjem, akiben 100%-ig megbízhatok, ezért egy csepp kétség sincs bennem, hogy minden rendben lesz. Ez erőt ad nekem.

– A 4Ladies Cup miért Keszthelyen kerül megrendezésre?

S.A: Sokat gondolkoztunk, hogy a Balatonon mégis merre legyen. Végigjártuk a városokat, kikötőket. Vízről érkezve már sokat ismertünk, de arra törekedtünk, hogy a nem vitorlázó közönségnek is emlékezetes élményben lehessen része. Így lett Keszthely, hiszen maga a város gyönyörű, és bár a vízen pályaversenyről van szó, fontos, hogy a partról is élvezetes legyen. Itt garantálható, hogy aki ellátogat a kupára, és csak a vitorlákban szeretne gyönyörködni, annak is csodás élményben lesz része.

– Hogyan edzettek a hosszúra nyúlt karanténban?

S.A: Saját testsúlyos edzéseket végeztünk, illetve az egyensúlyunkat fejlesztettük sokat, mindenféle labda segítségével. Kiváló alkalom volt az elméleti továbbképzésre, a szabályismeret elmélyítésére, ezekhez kapcsolódó segédanyagokat néztünk, és hallgattunk. Volt időnk sok versenyt megnézni felvételről, és azokat elemeztük. No meg a rengeteg szervezési munka. Már tényleg csak néhány nap, és itt a start. Nem unatkozunk.

– Hogyan áll össze az Önök csapata?

S.A: A mi csapatunkban az egyik hölgy ügyvéd, van egy rendezvényszervezőnk, van egy nagyvállalati menedzser, én pedig a vitorlázás szakmai részét viszem.