ZETApress

hírportál

Tamást újraválasztották

Újabb négy évre Deutsch Tamást választották meg elnöknek az Új Hidegkúti-stadion I. emeleti VIP-termében a SOSZ délelőtti rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Az MTK elnöki és a MOB alelnöki tisztét is betöltő sportvezetőt egyedüli jelöltként, nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül bízták meg a küldöttek 2024-ig a sportszervezet vezetésével.

A 116 küldöttből 63-an jelentek meg, így épp meglett a határozatképességhez szükséges 59 fő. A Sportegyesületek Országos Szövetsége Elnökségébe ugyancsak egyhangú nyílt szavazással került Czerpán István (elnök, Pécsi VSK), Gergely István (ügyvezető elnök, Bp. Honvéd), Kovács Antal (Atomerőmű SE), Mátyás Gábor (elnök, Dunaferr SE), Nyíri Zoltán (ügyvezető alelnök, FTC), Őze István (klubigazgató, ÚTE), Sámuel Botond (elnök, Tatabányai SC), Sántha Gergely (elnök, DVTK), Újhidy Tibor (elnök, Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér) és Zsoldos Péter (ügyvezető elnök, KSI). Alelnöküket a mai elnökségi ülésen választják meg.

A Felügyelő bizottság tagja lett Hausz Gyula, a Főtaxi SE elnöke, Nagy József, a SOSZ korábbi elnökségi tagja és Szalai Miklós, az FTC gazdasági főigazgatója. Elnöküket maguk közül választják.

Napirend előtti köszöntőjében Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja kiemelte, hogy a sportegyesületek jelentik a sportmozgalom szívét, ezért azokat családtagként kell szeretni. – A sportegyesületeknél ugyanis minden megtörténik, ami a sportban van – fűzte hozzá a MOB tiszteletbeli elnöke.

Újraválasztása után tartott beszédében Deutsch Tamás emlékeztetett rá, hogy amikor 2015 decemberében átvette a szervezet irányítását, 96 tagja volt a SOSZ-nak, jelenleg pedig már 518. – A következő négy évben szeretnénk ezt a számot megduplázni, és megközelíteni az egykori 1100-as taglétszámot! – hangoztatta a régi-új elnök. Kitért arra is, hogy az elmúlt négy és fél évben 950 millió forintot kaptak a kormánytól a kis- és közepes sportegyesületek fejlesztését célzó programokra, és a működési támogatással együtt az állami források meghaladták az egymilliárd forintot.

Deutsch ígéretet tett a kis- és közepes sportegyesületek támogatásának folytatására, a szétosztandó pénz mértékét pedig a 2024-es időszak végéig szeretné megháromszorozni. Beszédét azzal zárta, hogy eredményes egyesületek nélkül nincs esély a magyar sportban újabb aranykorra.

A Küldöttgyűlés ugyancsak nyílt szavazással, egyhangúlag fogadta el a SOSZ 2019. évi szakmai tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, a Felügyelő bizottságnak az utóbbihoz kapcsolódó jelentését, az alapszabály módosítását, valamint a SOSZ idei szakmai programját és költségvetését.

A rendezvény végén kitüntetéseket és elismeréseket nyújtottak át. Brüll Alfréd-díjat vehetett át Kiss Imre, a Csepel SC volt elnöke, a SOSZ alapító és tiszteletbeli elnöke. Díszoklevelet kapott Kubatov Gábor, az FTC elnöke – melyet távollétében Nyíri Zoltán vett át -, Bartha Csaba, a SOSZ 500. tagszervezetének, a Győri Audi ETO KC-nek elnöke és Nagy József korábbi elnökségi tag, az FB frissen megválasztott tagja.

Szóljon hozzá!