ZETApress

hírportál

Velodrom lesz Debrecenben

Zöld utat kapott a debreceni velodrom. A Magyar Kerékpáros Szövetség sportágfejlesztési stratégiájával összefüggésben célba ért az a hosszas előkészítő munka, amely a magyar pályakerékpár sport régi álmát váltja valóra.

Megszületett a kormányhatározat a debreceni velodrom megépítéséről, mely edzésekre és kisebb nemzetközi versenyek lebonyolítására lesz alkalmas – tudatta Pintér Ádám infokommunikációs vezető. A debreceni velodrom építésének előkészítési fázisról és az építkezésről a BringaSport oldalon fogunk részletesen beszámolni.

2018. januárban számoltunk be, hogy a kormány százmillió forint forrást biztosít az MKSZ-nek egy kelet-magyarországi és egy nyugat-magyarországi kis-velodrom előkészítésére. Az MKSZ feladata a leendő két regionális kerékpáros központnak megfelelő helyszínek meghatározása, az alkalmas ingatlanok felkutatása, megvalósíthatósági tanulmány és hatástanulmány elkészítése volt.

2018 nyarán eldőlt, hogy a kelet-magyarországi velodrom tervezett helyszíne Debrecen. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke a leendő velodrommal kapcsolatban összehívott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a következő hónapok feladata az optimális lokáció meghatározása, a tervezett beruházás időbeli és pénzügyi ütemezését is felölelő megvalósíthatósági tanulmány összeállítása, valamint az építés és a működés időszakára vonatkozóan a környezeti hatások felmérése – annak érdekében, hogy elkészülhessen a Kormány számára a beruházás forrásigényét és a majdani működtetési modellt bemutató előterjesztés.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos támogatásával és a Debreceni Önkormányzattal szoros együttműködésben a szövetség elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt, mely most került a kormány asztalára. A megszületett 1298/2020-as kormányhatározat értelmében eldőlt:

Debrecen Pallag városrészében a Debreceni Labdarúgó Akadémia mellett épül fel a kelet-magyarországi velodrom;
a beruházás előkészítésére a Kormány biztosította a forrásokat a 2020-2021-es költségvetésben, az előkészítő szakasz 2021. június 30-án zárul, melyre 453 millió forintot csoportosítottak át;
a velodrom építését kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánították;
a beruházás előkészítésére és megvalósítására a Beruházási Ügynökséget jelöli ki, a Magyar Kerékpáros Szövetség szakmai közreműködésével;
a felépülő velodrom üzemeltetője az önkormányzat cége, a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. lesz.

Szóljon hozzá!