ZETApress

hírportál

Bizonytalan Világjátékok

A Világjátékokat is érintheti az olimpia elhalasztása. Még korai arról nyilatkozni, hogy a 2021-es Világjátékokat miként érintheti a tokiói olimpia egy évvel való elhalasztása – közölte a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége, az IWGA.

A Világjátékok, az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléje a tervek szerint 2021. július 15-e csütörtök és 25-e péntek között lesz az Egyesült államokbeli Birminghamben – tudatta az NVESZ Sajtó.

A tokiói olimpia koronavírus világjárvány miatti elhalasztása számos nagyszabású sporteseményt érint. A nemzetközi atlétikai, valamint úszó szövetség már jelezte is, hogy nyitottak sportáguk 2021-es világbajnokságának átütemezésére. A jövő nyári Világjátékok megrendezését szintén befolyásolhatja az olimpia elcsúsztatása, az IWGA szerint azonban jelenleg még túl korai a multisport-eseménnyel kapcsolatban lehetséges változásokról beszélni. A konkrétumokhoz több információra van szükségünk, elsősorban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről – írták közleményükben.

José Perurena, az IWGA elnöke már korábban jelezte: elképzelhető, hogy a játékokat megelőző egyes kvalifikációs versenyeket törölnek vagy elhalasztanak a járvány miatt. Az máris biztos, hogy a szervezet idei közgyűlését április helyett novemberre helyezték át. A 2021-es birminghami Világjátékokra 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 59 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Szóljon hozzá!