ZETApress

hírportál

Nem lesz kick-box vk

Elmarad a májusi budapesti kick-box világkupa. A Magyar Kick-box Szakszövetség vezetése úgy döntött: a koronavírus járvány miatt az idén nem rendezik meg a hagyományos májusi budapesti világkupát.

A versenyre május 8-10-én került volna sor a BOK Csarnokban. Ideiglenesen egyetlen hazai vagy külföldi versenyen sem vesznek részt a magyar kick-boxosok – adta hírül az MKBSZ. – Felelősséggel nem lehet vállalni a májusi világkupa megrendezését, garantálni a résztvevők egészségét és biztonságát! – jelentette ki a hazai sportági szövetség elnöke.

Galambos Péter közölte: már két hete mérlegelik a nagyszabású viadal törlését. A döntést azután hozták meg, hogy a koronavírus járványhelyzet az elmúlt napokban jelentősen súlyosbodott, valamint másik három külföldi világkupának is bejelentették az elmaradását. Gondolkoztak egy őszi időpontra történő halasztásban, ám miután a WAKO világszervezet versenyrendszerében gyakorlatilag az év I. felének világkupái jelentik a vb-kre, illetve Eb-kre (idén a tervek szerint utánpótlás vb lesz augusztusban és felnőtt Eb októberben) való felkészülést, egy későbbi budapesti verseny elvesztené a fő funkcióját. Végül úgy határoztak, hogy az idén nem kerül sor a magyarországi megmérettetésre.

A hazai szakvezetést azért is érinti különösen érzékenyen a visszamondás, mert az volt a célunk, hogy 2020-ban a világkupa sorozat legnagyobb indulói mezőnyű, egyszersmind legrangosabb állomásává tegyék a budapestit, amire minden esély megvolt. Galambos elnök szólt arról is, hogy a következő időszakban a Magyar Kick-box Szakszövetséghez tartozó klubokat, sportolókat érintő versenyek itthon és külföldön egyaránt elmaradnak. A következő verseny, amely talán megtartható lesz, a május végi utánpótlás országos bajnokság – de természetesen ez is járvány alakulásának a függvénye.

1 hozzászólás

  1. Kedves Szerkesztő Úr! Londonban szereztünk egy ökölvívó kvótát. Lehetne-e megtudni melyik versenyzőnknek sikerült, mert a verseny további folytatását leállították. Köszönettel: R. László