ZETApress

hírportál

74. öttusa ob Budapesten

A férfi-női szövetségi kapitányok szerint jó erőfelmérő lesz a bajnokság. Elsősorban az aktuális állapot felmérésére kínál jó lehetőséget az öttusázók országos bajnoksága, amelyre az olimpia miatt a szokásosnál jóval korábban, e hét péntek-szombatján kerül sor Budapesten.

Pénteken a nők, szombaton a férfiak viadalát rendezik meg a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a mellette lévő KSI-uszodában, a Nemzeti Lovardában és a BOK Csarnokban.

Gallai István, a MÖSZ főtitkára a BOK Csarnok I. emeleti OSLO-termében a mai sajtóebéden elmondta, úgy készülnek, hogy a koronavírus magyarországi megjelenése ellenére meg tudják rendezni a 74. ob-t. – Éppen csak elkezdődött a szezon, amelyben még kvótát lehet szerezni az olimpiára, ezért is kulcsfontosságú ez a verseny. Kapcsolatban állunk az EMMI Sport-államtitkárságával, várjuk az ajánlásokat, utasításokat, ezeknek meg fogunk felelni. A nemzetközi szövetséggel (UIPM) is levelezünk, óráról órára változik a helyzet, ha valamilyen döntés lesz, gyorsan fogunk reagálni. Nem tehetünk mást, mindenben segítenünk kell, hogy ezt a vírust vissza lehessen szorítani – utalt a további, külföldi versenyekre is. Arra is kitért, hogy a március végi – április eleji két szófiai világkupa törléséről, halasztásáról, áthelyezéséről egyelőre szó sincs, az viszont már eldőlt, hogy a vk-sorozat döntőjét nem Szöulban rendezik meg. – Kaptunk megkeresést az UIPM-től, a hazai világkupa után a rendelkezésre álló eszközökkel mi szívesen megrendeznénk a döntőt, de ez nem rajtunk múlik! – tette hozzá.

Kármán Sándor versenyigazgató a Nu Skin országos bajnoksággal kapcsolatban közölte: egyelőre nem kell azt mondaniuk, hogy zárt kapus lenne az esemény, így mindenkit szeretettel várnak. A nevezési határidő nem járt le, de azt már jelezte, hogy a férfiaknál lesz két spanyol és egy mexikói, a nőknél pedig két mexikói induló is.

Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya elmondta, hogy a mezőny majdnem teljes, az egyedüli hiányzó Marosi Ádám, aki azután, hogy győzött a kairói világkupán, megbetegedett és még csak most kezdi újra az edzéseket. – Az ob fontos állomás a felkészülésben a szófiai világkupák előtt, a junioroknak meg válogató – emelte ki.

Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya arról számolt be, hogy a válogatott alapemberei, Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara a jelen állás szerint indulnak, akárcsak Guzi Blanka és Gulyás Michelle, akiket még az olimpiai kvótára esélyesek közé sorolt. Mint mondta, a második vonalból sajnos többen hiányoznak majd betegség, illetve sérülés miatt.

Ő is megemlítette, hogy a juniorok számára az ob válogatóverseny, a felnőtteknek pedig erőfelmérő, tájékoztató jellegű. Külön kiemelte a már kvótával rendelkező Kovács Saroltát, aki decemberi fáradásos csonttörése után most tér vissza. – Ez az első olyan verseny, amelyen megmutathatja magát, de most még nem kell tőle nagy eredményt várni – vélekedett hozzátéve, egyelőre úgy készülnek, hogy a következő világkupákat megtartják és B-tervvel csak akkor foglalkoznak, ha változik a helyzet.

A szintén kvótás Demeter Bence, aki korábban két bokaműtéten esett át és a tavalyi, budapesti világbajnokság után sem volt teljesen rendben, emlékeztetett rá, hogy mostanáig kisebb versenyeken indult, de azokon jó visszajelzéseket kapott. – Alig várom már, hogy az ob-n rajthoz álljak. Eddig többször voltam második, remélem, ezúttal a dobogó legfelső fokára is fel tudok állni! – mondta.

1 hozzászólás

  1. A koronavírus elleni védekezés érdekében veszélyhelyzetet jelentett be ma a kormány. A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján a hétvégén rendezendő Nu Skin Felnőtt Országos Bajnokság és a következő hétvégén megrendezendő MK fordulók elmaradnak. Köszönjük megértésüket: Király Anita stratégiai főmunkatárs