ZETApress

hírportál

Repül a korong a vb-n

Először szerepel magyar repülő korong válogatott felnőtt világbajnokságon. 2020 a nagy kihívások éve lesz a magyar repülő korong sportág életében. Júliusban Hollandiába utazik a Mixed (vegyes) csapat – tudatta Sarkadi Béla. A sportág várhatóan 2028-ban debütál majd a Los Angeles-i olimpián.

A tavaly Eb-ezüstöt szerzett ifjúsági lányokra épülő U20-as válogatott is vb-n vesz részt. A 27 csapatos mezőnyben a 12 közé kerülés a cél, de a pontszerző helyezés sem tűnik elérhetetlennek, mindezt az előző év kiváló teljesítményei alapozták meg. 2019 ugyanis az áttörés éve volt a sportág életében több fronton is.

A 2017-ben felállt elnökség stratégiai programja volt az iskolai testnevelésre épülő utánpótlás bázis kialakítása. Ennek eredményei már láthatóak voltak tavaly: Több mint 500 testnevelő tanár végezte el a szövetség akkreditált edzőképzését, a versenyengedéllyel rendelkező utánpótlás korú sportolók száma pedig meghaladta 2019-ben az 550 főt, a junior Európa-bajnokságon az U20-as csapat 4, az U17-es lányok pedig 2. helyezést értek el!

Emellett 2019-ben Magyarország kapta a felnőtt Eb rendezési jogát. Győrben 24 nemzet, több mint 1300 sportolója versenyzett 8 napon át hazánkban. A magyar válogatott átlagéletkora az átlagosan 27 éves mezőnyben nem érte el a 19 évet. Így is sikerült négy csapatot megelőzve a 15. helyet megszerezni. Ez a keret a következő évtizedben a kontinens legjobbjai közé fejlődhet. A MOB Fair Play Bizottsága trófeával tüntette ki az MRKSZ-t.

Az Ultimate frizbi sportágat Európában bíró nélkül játsszák. Kuriózum, hogy egy kontinensviadalt így rendeznek meg. A Fair Play alapú sportág ethoszát az MRKSZ is kiemelten kezeli. A Fair Play trófea megtiszteltetését büszke felelősséggel viseli a szövetség, ezért úgy döntött, hogy a trófea átvételének napját, november 21-ét a magyar Repülő Korong Napjának jelöli ki. A szövetség elnöksége az idei évtől ezen a napon díjazni fogja azt a személyt, aki a legtöbbet tette adott évben a sportág és az MRKSZ hazai népszerűsítéséért.

Az áttörés éve után a töretlen fejlődés időszaka következik. A tavaly bevált kezdeményezéseket folytatjuk, sőt kibővítjük. 2020-ban már 7 egyesület nevezett az NB I-be. A junior bajnokságot kibővítettük, idén már 4 fordulóban mérik össze tudásukat a fiatalok, egészen U11-től. Cél, hogy 2020-ban megduplázzuk a versenyengedéllyel rendelkező sportolók számát. 2020 az építkezés éve minden korosztályban – mondta el Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.

Szóljon hozzá!