ZETApress

hírportál

Megismertük az idei sportnaptárt

Száznál több nemzetközi verseny és sportági kongresszus szerepel a 2020-as hazai eseményeket tartalmazó, Magyarország kormánya által kiadott sportnaptárban. – Büszkék vagyunk erre a naptárra, a sok hazai sporteseményre! – jelentette be ma délelőtt Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A világ- és Európa-bajnok öttusázó a Duna Arénában emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány a sport terültén négy célt fogalmazott meg: az élsport támogatása, a fiataloknál a testmozgás elősegítése, az infrastuktúra fejlesztése, valamint minél több világverseny rendezése. Mint mondta, mind a négy területen, de különösen a versenyrendezésben sikerült előrelépni. Állítását számokkal támasztotta alá: 2010-ben 39, 2015-ben 59, míg tavaly 145 rangos nemzetközi versenynek adott otthont Magyarország, és 2010 óta 761 eseményt támogatott a kormány.

Sárfalvi Péter megemlítette, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatóan több nemzetközi verseny rendezését átvállalja majd Magyarország. Az események sorából kiemelte a labdarúgó Eb-t, melynek négy mérkőzése zajlik majd Budapesten és az első három szakasszal Magyarországról induló a Giro d’Italiát. – Ilyenekre még nem volt példa, ezért is különleges a 2020-as év! – hangsúlyozta. – Az idén az olimpiára fókuszálunk, de ebben az évben is megközelítjük majd a hazai rendezésű rangos versenyeket illetően a tavalyi számot – folytatta megemlítve, hogy már két nagy sikerű verseny zajlott le – a januári, budapesti vízilabda és a debreceni rövid-pályás gyors-korcsolya Eb -, és hamarosan következik többek között a női kézilabdázók és a szinkronúszók olimpiai kvalifikációs viadala.

Mindkettőnknek van hazai rendezésű világversenyről személyes élménye, tudjuk mit jelent ez egy versenyző pályafutásában. Talán egyszeri, vissza nem térő alkalmat – mondta Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és kiemelte a 2017-es vizes vb-t, amely azóta is mérce a rendezésben. Ő is megemlítette az idei vízilabda Eb-t, amely szerinte nemcsak a rendezés, hanem a sportszakma sikere is volt, hiszen a magyar férfi válogatott itt harcolta ki a tokiói részvételt. – Fantasztikus sportlétesítményeink vannak, a kormány támogatásával rangos versenyeknek tudunk otthont adni a jövőben is! – tette hozzá az elnök.

Szóljon hozzá!