ZETApress

hírportál

Két keréken, rengeteg energiával

Januártól Gulyás Ádám kerékpár versenyző újabb nevet tudhat támogatói sorában. A Playboy Energy Drink energiaital márka úgy látta, a fiatal harcos megér egy együttműködést, mert sportágában mindazt képviseli, amit a márka kategóriájában: vagány, dögös, különleges ? tudatták sajtósaik.

Ádám őszintén vall vágyairól, az elért sikerekről és arról, miért olyan nehéz ma Magyarországon sportolóként érvényesülni. 1999-ben kezdte kerékpáros pályafutását, bár ekkor még mit sem sejtett arról, hogy egy napon versenyzőként fogja róni a köröket. Azonban ez az a dátum, ahova visszavezethető a szerelem kezdete, és a gyerekkori ?minél hosszabb féknyom? húzását felváltotta a versenyszellem.

A mountain bike versenyző 2001-ben vett részt először hivatalos megmérettetésen, amit első alkalommal egészen a harmadik helyig hajtott. Ekkor még a versenyek száma elenyésző volt, akárcsak 2002-ben, de önérzete és a benne szunnyadó harci szellem nagyobb teljesítményre sarkallta. Így a kicsit gyengébbre sikerült 2003-as esztendő után megtáltosodva 2004-ben már a dobogó első fokára állhatott.

Különböző ágazatokat kipróbáltam, mire megtaláltam a nekem valót, ez pedig a cross country ? mondja Gulyás, aki a 2006-os szezonban már olimpiai válogatott kerettagként tündökölt. ? Ez a szám 1996 óta olimpiai versenyszám, itthon ennek két formája van hivatalos kereteken belül, a Nemzeti Bajnokság, és a Kupasorozat.

A 2012-es olimpiai szereplésről visszafogottan nyilatkozik, ahogy az egy sportolóhoz illik: próbálja a maximumot kihozni magából, hogy mindeni büszke legyen rá. Addig még hátra van két komoly év, a terveiről pedig nem mondd le. ? Ez egyéni sport. Itt nincs senki más, csak te és a biciklid. Az olimpiai szám több körös, látványos, meredek emelkedőkkel és veszélyes lejtőkkel tarkított pályán rendezett, kimagasló állóképességet igénylő sport. Persze a versenyzést sem fogom elhanyagolni, minden vágyam, hogy egy nemzetközi futamon előkelő helyet érjek el.

Magyarországon nem könnyű a sportolók élete, főleg ha az ember fia olyan ágat választ, ami kevésbé mediatizált, viszont annál nagyobb anyagi hozzájárulást igényel. Technikai sport lévén nem mindegy, hogy Ádám milyen bringán szállhat versenybe. Ehhez pedig elengedhetetlen az anyagi támogatás és a minél magasabb minőségű kiegészítők, tartozékok beszerzése. Ő is sokszor külföldről rendeli az elemeket, ami így még nagyobb költséggel jár. ? A szponzorszerzéssel minden évben megküzdök, támogatók jönnek, mennek. Nehezíti még a helyzetet, hogy kevesen ismerik ezt a sportot, ráadásul az embereknek kevés az ismeretanyaguk arról, hogy milyen teljesítmények vannak itt a háttérben, mennyi befektetett munkával jár.

Hogy végül a Playboy Energy Drink miért döntött a támogatás mellett, arra a válasz igen egyszerű: ? Ádám képviseli mindazt ebben a sportágban, ami számunkra kimagaslóan fontos. Amellett, hogy tevékenysége rengeteg energiát igényel, hozzáállása, teljesítménye, eredményei mind magukért beszélnek ? nyilatkozta a cég ügyvezetője.

Legalább egyszer minden élsportoló szembesül annak nehézségével, hogy milyen nehéz támogatókat találni. Ráadásul Magyarországon a támogatással nagyon sok cég nem foglalkozik. Sok esetben könnyebb külföldről szponzorokat találni, mert a kinti cégeknél már nagyobb a hagyománya egy-egy támogatási rendszernek. ? Nekem is vannak külföldi támogatóim, néha úgy érzem sokkal könnyebb segítséget kérni tőlük, mint néhány magyar vállalkozástól. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán a gazdasági helyzet, no meg a támogatási kultúra hiánya itthon.

Mindkét oldal nagyon büszke az együttműködésre és bízik benne, hogy egy hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolatról lesz szó. Megkérdeztük Ádámot, ő miként látja, mivel sikerült a cég tetszését elnyernie: ? Pontosat nem tudnék mondani, mindenesetre nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Talán itt már érződik a külföldi befolyás, és a termék minél szélesebb körben történő megismertetése. Nem mellesleg, rólam egyébként is ismert, hogy sokat adok a külső megjelenésre, legyen szó rólam vagy a kerékpárról, így ez is fontos szempont volt ? mondta.

Szóljon hozzá!