ZETApress

hírportál

Nagy László Talmáéknál járt

Tegnap délelőtt Talmácsi Gábor invitálására az FC Barcelona Borges kézilabda csapatának világsztárja, Nagy László kilátogatott a versenypályára. A két világhírű magyar sportoló jól elbeszélgetett, majd este Talma tett eleget Laci meghívásának, és megnézte az Alcobendas elleni bajnoki mérkőzést.

Az időjárás nem volt túl kegyes a motorosokhoz, hiszen csak délután tudtak egy órát gyakorolni. Egész délelőtt esett, így a tesztre érkezettek nem merészkedtek a csúszós pályára. Talmának kapóra is jött a szünet, hiszen így körül tudta vezetni a boxban vendégét, a Barcelona csillagát. Sok közös témát talált a világbajnok motoros és a világklasszis jobbátlövő.

Délután kisütött a nap, minek következtében lehetőség adódott egy rövid tesztelésre. Talma tíz kört tudott motorozni, ez arra volt elegendő, hogy leteszteljen két esőgumit. Este a csapat pihenésképpen megnézte Nagy Lacit munka közben a bajnokság 13. helyén álló Alcobendas ellen.

A hétfő-keddi kényszerszünetet követően Sebestyén Péter tegnap csak három kört ment. A fiatal versenyző bízik benne, hogy pénteken többet tölthet a pályán ? tudatta a Faster Management.

Nem volt szerencsénk az időjárással, nagyon keveset tudtam motorozni. Két gumit teszteltem ez alatt, többre nem volt lehetőség. Bízom benne, hogy pénteken jobb idő lesz és tudunk érdemi munkát végezni. Nagyon örültem, hogy Nagy Laci meglátogatott minket, bár nem egy igazi motoros alkat, de nagyon tájékozott a motorsportban ? mondta Talmácsi Gábor.

Bejárattam a motort, tanulmányoztam az íveket és ennyi. Félig vizes, félig száraz volt a pálya. Talán pénteken is körözhetek, de biztos, hogy ott leszek a pályán ? mondta Sebestyén Péter.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Talma egész nap tesztelhetett | ZETApress

Szóljon hozzá!