ZETApress

hírportál

Harmadfél-ezren a hatodikon

Több mint 2500 Mikulás köszöntötte futással Advent 2. vasárnapját. A hét eleji hóesésnek és hidegnek nyoma sem maradt kora délutánra. Az esemény 6 éves történetében nem volt még ilyen szerencsés a mezőny: enyhe, 7 fokos idő, ragyogó napsütés fogadta a 2562 Mikulást a Corvinus Egyetemen és környékén a 6. Blikk Mikulásfutáson.

A jelmez beszerzésével a résztvevőknek nem kellett bajlódniuk, hiszen a mikulásruha a nevezési díj részét képezte, így csak azt kellett eldönteni, hogy a családi 700 méteres, vagy az egyéni 2300 méteres távot válasszák. A hosszabb távból kettő is rendelkezésre állt, az első közel ezer Mikulást 13 órakor indították útjára, majd utánuk jött egy kicsit kisebb, mintegy 600 fős mezőnnyel a 700 méteres családi táv, majd újabb ezer piros ruhás futó vágott neki a 2300 méternek Ferencváros utcáin.

Ez az az esemény, amely kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen a rajtban és a célban a gyerekek nagy örömére és a napsütés ellenére hóesés – igaz nem valódi! – várta a futókat.

A 6. Blikk Mikulásfutás sem telt el jótékonysági akció nélkül. A Blikk minden nevező után 500 forinttal támogatta a Bátor Tábor Alapítványt, így a 2562 résztvevőnek köszönhetően egymillió 281 ezer forint gyűlt össze a jótékony célra. A korábbi évek kezdeményezését folytatva az ÁGOTA Alapítvány közreműködésével idén is várták az ajándékokat a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában elhelyezett óriásputtonyba. Szerencsére a mezőny segítőszándékának köszönhetően idén is rengeteg ajándék érkezett.

A Mikulás sporttal való köszöntése egyébként a világ számos pontján népszerű esemény, Los Angelestől Madridon át Oszakáig. Mi az első eseményünk előtt a liverpoolin szerezhettünk értékes tapasztalatokat.

Szóljon hozzá!