ZETApress

hírportál

Vízilabda Eb januárban

A magyar férfi és női válogatott is könnyű csoportba került a január 12-e és 26-a között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságon. A tegnap esti sorsoláson Vigh Alex fényképezett.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kontinensviadal különleges helyet foglal el a magyarok szívében, és 5. alkalommal bizonyíthatják be házigazdaként elkötelezettségüket a sportág iránt. Ahogy fogalmazott, a világ egyik legszebb uszodájában, a Duna Arénában felejthetetlen környezetben felejthetetlen csatákat láthatnak majd a nézők.

A fővárosi sorsoláson a női tornánál a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és Valkai Ágnes, a férfinál az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Molnár Tamás segédkezett. A Märcz Tamás által irányított férficsapat a 2. kalapból várta a ceremóniát, és a legjobb négy kiemelt közül a vb-ezüstérmes spanyolokat kapta. Velük legutóbb a kvangdzsui világbajnokságon mérkőzött meg a gárda, amely a csoportkörben sima 13-11-es győzelmet aratott. Rajtuk kívül a máltai és a török válogatott lesz az ellenfél. A férfiak a törökök ellen kezdik a csoportkört.

? Egy nagyon hasonló csoport alakult ki, mint a világbajnokságon, ahol ott voltak a spanyolok, akik évről évre egyre jobbak, még ha le is győztük őket ott. Egyértelmű, hogy a magyar és a spanyol csapatnak kell eldöntenie a csoport-elsőséget, amely az egyiknek segítheti a további útját ? mondta a szakember, akit külön motivál a hazai pálya, miután a 2017-es budapesti vb-n, illetve a Duna Arénában rendezett világligán is csak 2. lett együttese. Hozzátette, a játékosok számára nemcsak az olimpiai kvalifikáció, hanem a végső siker is motivációt jelenthet, hiszen a keretben nincsenek Európa-bajnokok.

Bíró Attila női együttese ugyancsak a 2. kalapban szerepelt, és a legmagasabban jegyzett csapatok közül elkerülte a címvédő hollandokat, valamint a vb-ezüstérmes spanyolokat is, így a görögökkel és az oroszokkal, valamint három, a selejtezőből érkező együttessel került össze. A nők a horvát?portugál selejtezős párharc továbbjutójával kezdenek majd a Duna Arénában. A kvalifikáció második mérkőzéseit szombaton rendezik.

A férfiak 16 csapatos mezőnye négy négyes csoportban kezdi szereplését, a kvartettek első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok és a harmadikok játszanak a nyolc közé kerülésért. A nőknél 12 csapat küzd a trófeáért, a résztvevők két hatos csoportban kezdenek, innen az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

A tornán mindkét nemnél egy-egy olimpiai kvótát osztanak ki, a férfiak mezőnyében világliga-győzelmével a címvédő szerb, valamint a világbajnok olasz és az ezüstérmes spanyol csapat már biztos ötkarikás induló, így adott esetben ez a három csapat még a magyarok előtt végezhet. A nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.

A férfi torna csoportjai:

A-csoport: Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország
B-csoport: Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia
C-csoport: Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Málta
D-csoport: Olaszország, Görögország, Georgia, Franciaország

A női torna csoportjai:

A-csoport: Görögország, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Portugália/Horvátország, Csehország/Szerbia, Szlovákia/Törökország
B-csoport: Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Izrael/Svájc, Franciaország/Ukrajna, Románia/Németország

Szóljon hozzá!