ZETApress

hírportál

Bringások Észak-alföldön

V4 Juniors MagyarországonVisegrad 4 Juniors országúti kerékpáros ifjúsági világkupa először lesz Magyarországon. Sporttörténelmi sikerként könyvelhető el, hogy 2020-ban Nyíregyházán és környékén rendezhetik az országúti kerékpáros ifjúsági világkupa 9. fordulóját ? tudatták a szervezők.

A szabolcsi megyeszékhely idén már otthont adott két nemzetközi versenynek, s bizonyított is a V4 sorozat házigazdájaként. A tízfordulós, nemzetközi korosztályos sorozat, a sportág történetében először látogat hazánkba.

Országúti kerékpáros világversenyre elég régen, 1928-ban került sor utoljára Magyarországon, amikor is világbajnokságot rendezhetett Budapest, így már csak ezért is ? de természetesen nem kizárólag emiatt ? jelentős ez a sportesemény, amely 2020. július 24-26-a között (péntektől vasárnapig) kerül megrendezésre hazánkban.

A nemzetközi szövetség (UCI) Nations? Cup versenynaptárában szereplő, a Visegrád 4 Kerékpárverseny hazai viadalait is szervező Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület (MER SE) rendezésében, Visegrad 4 Juniors néven megvalósuló háromnapos ifjúsági világkupa viadal három országúti mezőnyversenyből és egy egyéni időfutam-versenyből áll majd az alábbi tervek szerint:

1. szakasz, július 24-e péntek, Vásárosnamény?Nyíregyháza országúti mezőnyverseny 99,7 km;
2/a. szakasz, július 25-e szombat, Kisvárda?Ibrány országúti mezőnyverseny 74,4 km;
2/b. szakasz, július 25-e szombat, Nyíregyháza egyéni időfutam-verseny 4,7 km;
3. szakasz, július 26-a vasárnap, Vásárosnamény?Nyíregyháza országúti mezőnyverseny 114,7 km.

A Nations Cup futamain válogatottak vesznek részt, és olyan legendás versenyek junior verzióját foglalják magukba, mint a Párizs?Roubaix vagy a Gent?Wevelgem.

Szóljon hozzá!